Megafonba üvöltött igazság, seggfejség, strómanvicc – fejbe vág a Carson Coma új klipjében a...
Mi a rohadt élet történik ebben az országban, Kelet-Európa felső polcán? – ezt a kérdést hagyja ott bennünk a dal.
Pert nyert a főváros ellen az a volt városházi dolgozó, akit az ateista véleménye miatt menesztettek
Békés Gáspár tavaly már nyert első fokon, fellebbezés után újratárgyalták az ügyét, ismét nyert.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki pár ezer forintos horgászhálót akart lopni, de végül gyilkos lett
„Betörőt fogtam, megszúrtak” – csak ennyit tudott mondani a 39 éves szemtanú.
Békepárti Magyarország: még több pontot érne az egyetemi felvételin a honvédelem
A magyar oktatás egészébe, a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységekbe is beépítenék a honvédelmi nevelést.
RTL: Ingyen használ egy értékes belvárosi területet a honvédelmi tárca
Lezárva tartanak egy 1352 négyzetméteres útszakaszt, amiért 2014 előtt évi húszmilliót fizettek.
Ilyen a futball, a kibaszott gólok számítanak – kiakadt a fehérvári edző az újabb vereség után
Két fordulóval a bajnokság vége előtt kiesésre állnak, korábban már a város fideszes polgármestere is beléjük szállt.
A „maglódi piskóta” lett az év körforgalma
A csomópont két középpontja között „meg lett ringatva az egyenes” – mondta a tervezője.
Hat éve halott férfit találtak meg a lakásában Angliában
A havi bérleti díjat automatikusan fizette, ezért nem tűnt fel korábban a halála.
Kövess minket Facebookon is!