Elzárt meleg víz, lekapcsolt közvilágítás, derékmelegítők – így spórolnak a legnagyobb hazai...
A Pécsi Tudományegyetemen felmérik, hogy az épületek közül érdemes-e bezárni valamelyiket. A Debreceni Egyetemen derékmelegítőket kapnak azok a dolgozók, akiknek több órán át kell ülőmunkát...
Zuglóban, Szolnokon és Nyíregyházán is több százan demonstráltak az oktatásért
Budapesten a Mályva téren fény élőlánccal vették körbe a Zuglói Benedek Elek EGYMI és Mályva Óvoda területét.
A tankerület jövőre elveszi a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik két tannyelvű osztályát
A döntést nem indokolták, az igazgatónak azt mondták, hogy 3 két tannyelvű osztály helyett 2023-ban csak kettőt indíthatnak. A tankerület lapunknak azt írta, hogy a vonatkozó jogszabályoknak...
Az ELTE több oktatója odaadja egynapi bérét a munkabeszüntetésben részt vevő tanároknak
Így összesen 647 ezer forintot ajánlanak fel a sztrájkoló és polgári engedetlenséget vállaló kollégáiknak.
Pénteken több mint 700 óvodai dolgozó állt bele az egységes polgári engedetlenségbe
A XV. kerületben egy óvoda sem nyitott ki, és 374 dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben. Újpesten, Kispesten és Pécelen is tiltakoztak az óvodai dolgozók.
Nyelviskolák Szakmai Egyesülete: Nem az európai Magyarországhoz méltó, ha a...
Légrádi Tamás, az egyesület elnöke ugyanakkor nem tart attól, hogy egyáltalán ne kérnének a doktori képzéshez nyelvvizsgát az egyetemek.
„Én és a kint élő Erasmus-társaim napról napra élünk” – A BME-n is csúszik az ösztöndíjak kifizetése
Közben egy hallgatónak már közel ezer eurót kellett kifizetnie saját pénzből. Egy olvasónknak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Corvinus Egyetemhez hasonlóan adminisztratív hibára...
A BME-n tilos hősugárzót használni, a közvilágítás intenzitását is korlátozzák
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen bejelentették az energiatakarékossági intézkedéseket, amik szerdától április 15-ig érvényesek.
300 tanár kész azonnal beszüntetni a munkát, ha súlyos retorzió éri a kollégáikat
Megalakult a Tanárok a Tanárokért csoport, nyílt levelet írtak a budapesti tankerületeknek.
17 éves vagyok, dolgozatokat kellene írnom, nem tüntetéseket szervezni
Eddig két országos pedagógussztrájkot tartottak ebben a tanévben, de szinte minden napra jutott egy élőlánc vagy egy szolidaritási akció a tanárokért, a közoktatásért. Bemutatjuk a tiltakozási...
Kövess minket Facebookon is!