A Bárczi Gusztáv Iskolában szünetet rendeltek el péntekre, így a pedagógusok sztrájkja semmissé vált
Először az iskola igazgatója azt mondta, a tankerület rendelte el, majd ezt visszavonták.
A rezsivédelmi alapba kerül a kaszinók játékadójának három százaléka
Ezt a pénzt korábban a cégek kötelesek voltak a szerencsejátékosok védelmére, karitatív célokra fordítani.
Kőművesként dolgozom, hogy tanárként is megéljek
A magyar pedagógusok fizetése 2014 óta folyamatosan veszít az értékéből, másodállások nélkül nem tudnak megélni. Miközben a Fidesz Brüsszelre mutogat, az érintetteknél betelt a pohár, és diákok,...
Figyelmeztető leveleket fognak égetni a minisztérium előtt – pénteken újabb pedagógussztrájk és...
Érdemes lesz ismét a Telexen követnie az eseményeket. Folyamatosan frissülő cikkben számolunk be mindenről.
Legalább ezren voltak a Belső-Pesti Tankerületi Központ előtti tiltakozáson
Az Eötvös József Gimnázium 25 tanára és a Madách Imre Gimnázium 21 tanára személyesen akarta átvenni a figyelmeztető levelét, de végül mindössze két tanárt engedtek be az épületbe. A demonstráción...
Az Óbudai Egyetemen a villamos-üzemmérnök szakon kívül mindenhova kell az emelt szintű érettségi
A Pannon Egyetemen sehova nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi, de a nyelvtudásért 2024-től akár 65 pont is járhat az új felvételi rendszerben.
„Senki nem tudja, mi lesz” – a diákok bizonytalanok az új egyetemi felvételi miatt
2024-től átalakítják a felsőoktatási felvételi rendszert. Ezzel nagyobb autonómiát kapnak az egyetemek, de kevésbé lesznek egységesek a követelmények.
A BME-n kötelező lesz az emelt szintű érettségi, megemelik a minimumponthatárt
2024-től átalakítják a felsőoktatási felvételi rendszert. A BME-n extra pont fog járni a munkatapasztalatért, 320 lesz a minimumponthatár.
„Elég a fenyegető levelekből!” – több százan tüntettek a Közép-Budai Tankerület épülete előtt
A tanárok sztrájkjogának visszaállítását és a pedagógusbérek rendezését követelik egy petícióban a szülők, amit a tankerület vezetőjének címeztek.
A fő kérdés, hogy arányos válasz-e a tanárok kirúgása néhány óra polgári engedetlenségért
Sorban küldik ki a tankerületek a figyelmeztető leveleket az engedetlenkedő tanároknak. Ha ezt a levelet nem is veszik át, attól függetlenül később még elbocsáthatják őket, amennyiben újabb akciókat...
Kövess minket Facebookon is!