Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül
Az ukrán elnök újra meghívta Trumpot Ukrajnába, és azt mondta, bármikor kész a béketárgyalásra, de ehhez Oroszországnak fel kell adnia a megszállt területeket.
A Google bezárja a Gmail legrégebbi verzióját, az internet népe bepánikolt
Egy félreértelmezett emailből indult ki a hisztéria, a Google azóta sem győzi bizonygatni, hogy esze ágában sincs bezárni a milliárdok által használt levelezőrendszerét.
Az elítéltek feltételes szabadon engedése előtt ki fogják kérni az áldozatok véleményét is
Erről szóló törvényjavaslat benyújtását lengette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
Kipaterolják az építészszervezeteket a nekik 70 éve otthont adó ikonikus belvárosi palotából
Hogy hová költöznek, és mit kezd a minisztérium a kiürített épülettel, egyelőre nem tudni.
Olyan titkosítást kap az iPhone, amit elvileg kvantumszámítógéppel sem lehet feltörni
Március elején érkezik az iMessage üzeneteit atombiztosan kódoló PQ3 protokoll.
Óriási újratervezés előtt áll Hollywood
Kína kiszeretett az amerikai filmekből, és ezzel több évtizedes folyamatok és megszokások állnak a fejük tetejére. A Covid után talpra állt a mozi, és most újra ki kell találnia saját magát.
Tucker Carlson Navalnij halála előtt egy nappal: Egy országot vezetni annyit jelent, hogy néha...
Az amerikai tévés Putyinnal készített interjút, aztán egy kicsit még Moszkvában maradt.
Letelt a 14 napos próbaidőszak, az emberek elkezdték visszavinni a boltba az Apple Vision Prót
Az 1,3 milliós VR-szemüvegnél szédülésre, hányingerre, szemszárazságra, és általános kényelmetlenségre panaszkodnak a vevők.
Itt az új egészségtrend, a rostos kóla
Dietetikusok szerint nem olyan nagy hülyeség, mint ahogy hangzik. De azért elég nagy.
Átlépte a 30 millió forintot a Megafon heti számlája Facebook-hirdetésekre
És ez még bőven feljebb fog kúszni, mert csak most kezdett igazán felpörögni a kegyelmi botrány fideszes kommunikációja a közösségi médiában.
Kövess minket Facebookon is!