Egy utas úgy hallotta, három másik terrortámadást tervez, ezért rendőrök állítottak meg egy...
A 46 embernek egyenként, kezüket a magasba emelve kellett leszállniuk. Három utast őrizetbe vettek és kihallgatnak.
Megindult a hivatalos vizsgálat a Boeinggel szemben a levegőben levált oldalpanel miatt
Az amerikai hatóságok szerint a veszélyes esetnek soha nem szabadott volna megtörténnie, és nem történhet meg újból.
Az Egyesült Államok csalódott Orbán Ukrajna-politikája miatt, a svéd NATO-tagság ratifikálását...
Az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkára azt mondta, szeretnék, ha Magyarország konstruktív partner lenne a svéd kérdésben.
A britek nem voltak ellenfelek a női vízilabda-válogatottnak, az ötödik helyért játszik a csapat
21-5-re nyert a magyar válogatott, az olimpiai házigazda franciák jönnek a helyosztón.
Egy tádzsik bombakészítőt neveztek meg az iráni robbantások fő felelőseként
A január 3-i megemlékezésen 94 embert ölt meg az Iszlám Állam. A tádzsik férfi december közepén érkezett, majd két nappal a támadás előtt elhagyta Iránt.
Egy fiatalokból álló banda körbevett egy férfit Szegeden, hátba rúgták, aztán a földön is tovább...
Kiderült, hogy a január 1-jei eset előtt is több embert megtámadtak a belvárosban. Nyolc tagjukat is elfogták a rendőrök.
Közel 700 milliárd forintnyi kriptovalutát loptak el egy év alatt hekkerek
De van jó hír is: 2020 óta először nem nőtt a lenyúlt összeg az előző évhez képest.
Naponta találnak ott egy-két kisebb gyémántot, de ő tíz perc alatt egy ritka nagyba botlott bele
Az amerikai férfi elsőre abban sem volt biztos, nem csak egy üvegdarabot talált-e a földön. Három éve nem került elő akkora drágakő az arkansasi gyémántlelőhelyen.
Több mint kilenc hónap után sincs gyanúsítottja az M1-esen történt halálos tömegbalesetnek
41 jármű ütközött össze a porviharban. A rendőrök eddig 138 bejelentést kaptak az ügyben, köztük több tucat képet és videót.
Elítéltek három brit fiatalt, akik megöltek egy egyetemistát
A londoni bíróság szerint azért támadtak rá tavaly novemberben, mert az áldozat részegen bosszantotta őket egy buszon.
Kövess minket Facebookon is!