Karácsony: A főváros nagyjából márciusra csődbe megy kormányzati segítség nélkül
Egy konferencián Karácsony azt javasolta, hogy 2024-ben a pártok támogatásával, de hivatalosan civil ernyőszervezetek jelöltjeiként indítsanak polgármestereket.
Orbán a boszniai szerbek vezetőjét fogadta, energetikai együttműködésről is tárgyaltak Milorad...
A tervek részletes kidolgozását a következő hetekre ígérték.
Szabotázs miatt nem jártak órákon át a vonatok Németország északi részén
A német közlekedési miniszter és a Deutsche Bahn szerint két helyen is elvágtak fontos kommunikációs kábeleket.
Robbanás volt egy írországi benzinkúton, heten meghaltak
Nyolc embert sérülésekkel szállítottak kórházba, többeket pedig még keresnek. A detonáció egy lakóépületet is megrongált.
Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapesten
Vasárnap délelőtt és kora délután a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között korlátozzák részlegesen vagy teljesen a közlekedést.
Perelnek a szülők, miután a magas energiaárakra hivatkozva nem indult el az oktatás a hajdúvidi...
Az ATV szerint viszont több mázsa letakart szén és tűzifa hever a vegyes tüzelésű kazánnal fűtő intézmény udvarán.
Novák: Európa és a nyugati szövetségi rendszerek közösségi erejét meg kell őriznünk
A köztársasági elnök az európai energiafüggetlenség mielőbbi megvalósítását nevezte az egyik fontos célnak.
Harminchét embert, köztük sok gyereket ölt meg egy volt rendőr Thaiföldön
Egy óvodában rendezett ámokfutást a férfi. A támadás után hazament, ahol megölte a feleségét és gyerekét, majd magával is végzett.
A jobboldali-szélsőjobboldali szövetség győzött az olasz választáson
A jobboldali koalíció 44, a baloldali 26 százalék körül végezhet. A posztfasiszta gyökerű Olasz Testvéreket vezető Giorgia Meloni lehet az ország első női kormányfője.
Federer Nadal oldalán búcsúzott az utolsó meccsén
Véget ért egy elképesztő pályafutás: a 20-szoros Grand Slam-bajnok svájcinak és Nadalnak meccslabdája is volt, de végül az ellenfél páros győzött. Nadal és a többi nagy teniszező is könnyekkel a...
Kövess minket Facebookon is!