A hét második felében 38 fok is lehet az Alföldön, de péntektől lehűlés jön
Az OMSZ előrejelzése pénteken nyugatról, esővel érkezik majd egy hidegfront, másnapra azonban megnyugszik majd az idő.
Levették a lélegeztetőgépről, és újra tud beszélni Salman Rushdie
Az író támadója ellen gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat, a 24 éves férfi azonban ártatlannak vallja magát.
Huszonkét évig pereskedett az indiai vasúttársasággal egy ügyvéd 100 forintnyi összeg miatt
Az évek során száz tárgyalást tartottak az ügyben, végül az ügyvédnek adtak igazat.
Debrecenben épül fel a világ legnagyobb akkumulátorgyártó cégének második európai üzeme
A kínai CATL cég 7,34 milliárd eurót költ a beruházására.
Dajkacápák támadtak egy nyolcéves brit kisfiúra a Bahamákon
A fiú körül három cápa is körözött, majd megharapták a lábát.
Bőrszínük és nevük miatt diszkrimináltak vendégeket a francia Riviérán egy civil szervezet szerint
Különböző származású párokat küldtek a Côte d'Azur strandjaira, és rejtett kamerákkal rögzítették, milyen fogadtatásban részesültek.
600 milliót vettek el az Operaháztól, az Eiffel Műhelyházba tervezett összes felnőtt előadás elmarad
A kormány az ukrajnai háborús helyzettel indokolja a több százmilliós megvonást.
Krúbi koncert közben rajongójának adta az egyik Fonogram-díját
A rapper már a koncert előtt kiszúrta rajongóját, aki órákig várakozott a rekkenő hőségben a Budapest Park kapui előtt.
A Huxit Párt szerint nincs itt az ideje népszavazást tartani Magyarország európai uniós tagságáról
Volner János szerint egy felvilágosító kampánynak kellene megelőznie a népszavazást.
A világ első drónhadseregét hozná létre Ukrajna, ehhez civilektől is kér drónokat
A Deutsche Welle videójából kiderül: az ukrán haderő igen kreatív, ha civil drónokat kell átalakítani fegyverekké.
Kövess minket Facebookon is!