Közös kollekciót dob piacra a Tisza cipő és Azahriah
A limitált termékek csak két napig lesznek elérhetőek az Astorián található cipőboltban.
Koltai Róbert mégis felléphet Ócsán
A színésznek a helyi református közösség ajánlott fel egy másik helyszínt, miután Koltai vitába keveredett a város polgármesterével.
Kislányokkal aludt egy gyermekotthon nevelője, mégsem vonja vissza a főváros az igazgató...
A Cseppkő Gyermekotthon vezetője, Herczeg Krisztián ugyanazt a díjat kapta meg Budapesttől, amit a bicskei gyermekotthon szexuális zaklatásért elítélt igazgatója, Vásárhelyi János is.
Parragh László: A vártnál lassúbb lesz a kilábalás
A MKIK elnöke egy interjúban beszélt a gazdaság jelenlegi állásáról, a sokak által problémásnak vélt kamarai hozzájárulásról és a vitájukról Matolcsyval.
Összeütközött két vonat Buenos Airesben, legalább 90-en megsérültek
A helyi vasúti szakszervezet szerint korábban ellopták a sínekre fektetett rézkábeleket, ami miatt működésképtelenné vált az ilyen balesetek megelőzésére szolgáló jelzőrendszer.
Két több tízmillió forintos Bentley is összetört egy balesetben az M0-son
A Bentayga Suv másodkézből 60-70 millió forint, míg egy használt Flying Spur ára a 100 millióhoz közelít.
Kijátszotta egy légitársaság akcióját egy ügyvéd, 58 járatra foglalt repülőjegyet úgy, hogy egy...
Ráadásul most egymillió forintnyi adó-visszatérítést is követel.
Vizespalack találta fejbe Djokovićot autogramosztás közben Rómában, másnap már bringás sisakban...
Az esemény szervezői szerint a palack véletlenül esett ki egy szurkoló táskájából. A teniszezőnek fájdalmai voltak, de szombatra már megjött a humora.
Nincs elég neurológus a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, fővárosi kórházakból vezényelnek oda...
A 444.hu úgy tudja, az orvosoknak csütörtökön szóltak az átvezénylésről, és péntekre össze kellett írniuk egy listát, hogy ki melyik időszakot tudja vállalni május 15-től.
Aranyrudat és 50 ezer dollárt ígér a szerelmes veszprémi férfinak a neten, a vámra azonban már...
Szíriában szolgáló katonának adta ki magát a Jessica Jones nevet használó csaló, aki ezzel félmillió forintot kaszált.
Kövess minket Facebookon is!