Franciaországban letartóztattak egy orosz állampolgárt, aki a vád szerint „destabilizálni” akarta...
Nem ő az első, aki fenyegetést jelentett a nagyszabású eseményre. A Microsoft elemzőinek júniusi jelentése szerint Oroszország lejárató kampányt indított Franciaország és az olimpia szervezői ellen...
Váratlan hidrotermikus robbanás rázta meg a Yellowstone Nemzeti Parkot
Az eset kedd délelőtt 10 óra körül történt a termálforrásairól híres Biscuit Basinben, az éppen arra járó látogatók közül senki sem sérült meg.
Míg Miskolcon 90 ezer a legolcsóbb albérlet, addig Budapesten az alsó határ 148 ezer
Este derül ki, hogy a diákok közül kit, és melyik felsőoktatási intézménybe vettek fel. Fiatalok százai fognak hamarosan bérelhető lakás vagy szoba után nézni. Hol, és mennyi bérleti díjjal kell...
Kigyulladt, majd lezuhant egy repülőgép Nepálban, legalább 18 ember meghalt
A Tribhuvan nemzetközi repülőtéren történt szerencsétlenség egyetlen túlélője az egyik pilóta, akit jelenleg kórházban kezelnek.
Emberöléssel vádolják a férfit, aki halálra késelte az egykori ökölvívóedzőt egy békéscsabai...
Az eset tavaly augusztusban történt, miután a 28 éves késelő italozás után balhézni kezdett a szállodában. Szabó Sándor, a magyar válogatott egykori edzője a kórházban belehalt sérüléseibe.
Meg kellett várni az orvost, 12 órán keresztül kerülgették egy férfi holttestét egy szlovák...
A férfi egy zsolnai szállóban lett rosszul, a mentősök megpróbálták újraéleszteni. A családnak azt mondták, a holttest elszállításával meg kell várni az orvost, aki azonban szabadnapos volt.
Musk: A fiam halott, megölte az elméjét megfertőző woke-vírus
A X tulajdonosa szerint rászedték, ezért egyezett bele abba, hogy transznemű, Xavier néven született fia pubertást gátló gyógyszereket szedjen, amikről ő nem tudta, hogy valójában micsodák.
Öten erőszakolhattak meg egy ausztrál nőt Párizsban
A 25 éves külföldi szakadt ruhában sétált be egy kebabozóba szombat hajnalban. Az étterem tulajdonosai azonnal mentőt hívtak, amikor meglátták a nőt.
Letartóztattak egy 44 éves férfit, akinek köze lehetett a szlovák kézis halálához
A dunaszerdahelyi nyomozók gyilkosság és halottgyalázás bűncselekménye miatt indítottak eljárást. Simsik Cyntia holttestét hétfőre virradóra találták meg.
Bóka János: Egy európai oligarchia fogja meghatározni az EU politikai irányvonalát
Az európai ügyekért felelős miniszter szerint „a második Von der Leyen-bizottságról már most ki lehet jelenteni, hogy ez pártpolitikai Bizottsággá alakult át.”
Kövess minket Facebookon is!