Michael Keaton Michael Douglasre változtatná vissza a nevét
A Beetlejuice Beetlejuice színésze 50 év után visszatérne anyakönyveztetett nevéhez, amit már befoglalt előle veterán színészkollégája.
Törőcsik Franciska törökül suttog a Hunyadi-sorozat első előzetesében
Befutott az állami pénzzel megtámogatott Hunyadi-sorozat friss teasere. A sorozat világpremierje idén októberben egy rangos cannes-i tévés gálán lesz.
Vizsgálódnak a hatóságok a túlárazott Oasis-jegyek miatt
Az európai szervek meghallották a rajongók panaszait, már az Európai Bizottság és az Egyesült Királyság versenybizottsága is vizsgálja a Ticketmaster dinamikus árazási modelljének jogi hátterét.
Egymásra mutogatnak a bulit szervező cégek a botrányba fulladt reptéri Boris Brejcha-fellépés után
A rendezvényen káosz uralkodott, nem volt elég víz, azt is kétezer forintért adták és hosszan kellett várni rá. A közönség felháborodott, konfliktus alakult ki a főszervező és az egyik partnercég...
Több a pálya, kevesebb az előítélet, a női gördeszkázás mégis lefelé ível itthon
Míg az olimpián taroltak a fiatal gördeszkás lányok, Magyarországon mélyponton a női deszkázás. Pedig pár éve úgy tűnt, hogy végre megmozdul valami. Női gördeszkásokkal és közösségszervezőkkel...
Az amerikaiak egyszer annyira berágtak a franciákra, hogy átnevezték a sült krumplit
Egy diplomáciai konfliktus a kétezres évek Amerikájának legabszurdabb gasztroforradalmához vezetett az iraki háború kapujában. A szabadságburgonya szürreális története.
Jön a 8. Magyar Klipszemle, augusztus 30-áig lehet jelentkezni a legjobb klipekkel
Októberben ismét díjazzák a legjobb videóklipeket itthon. A szervezők egyszerűsítették a nevezést, a Telex After második alkalommal médiapartnere az eseménynek.
Florida Man és egy majom története
Heti streamingajánlónkban Vince Vaughn Miamiba, Emily pedig Párizsba megy. John Cena és Awkwafina a jackpotot kergetik, Marcel, a kicsi csiga cipőt visel, Scarlett Johansson pedig drogokkal növeli...
A kedvenc rappered kedvenc előadója
Ha megkérdeznéd a haverod, nem tudná, ki ő, pedig róla rappel Kendrick Lamar és Drake is. Teezo Touchdown interjút adott a Telexnek a Szigeten.
Lassan lehetetlen megkülönböztetni a külföldi és a magyar fesztiválozókat
Egyre több a nemzetközi mikrotrend, és nagyjából ugyanazokat a darabokat viselik a magyar fesztiválozók, mint külföldi társaik. Megnéztük, mik az idei Sziget uralkodó divatdarabjai.
Kövess minket Facebookon is!