Heti kétszer ingyen kapnak antigén gyorstesztet az angolok
Eddig a diákok és családtagjaik kaptak ingyen tesztet, valamint azok, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat a munkájuk miatt.
Halálos lakástűz volt hajnalban Óbudán
Egy tízemeletes panelház hetedik emeletén gyulladt ki a lakás.
Biden: A vakcina erkölcsi kötelezettség
Húsvéti üzenetében a Biden házaspár János evangéliumából is idézett.
Mostantól az igazi nevén kell nevezni a Westworld színésznőjét
„Ez a nevem. Mindig is ez volt a nevem. Most visszaveszem, ami az enyém” – nyilatkozta a színésznő, akit eddig Thandie Newtonként ismerhettünk.
Az LG kivonul a mobiltelefonok piacáról
Hat év alatt 4,5 milliárd dollár veszteséget termelt a cég mobilosztálya.
Húsvéti tojásokra festett üzenetekkel tüntettek Mianmarban
A februári katonai puccs óta több mint ötszázan haltak meg a tiltakozások során az országban.
Csak humor volt, hogy miniszterek járnak titkos illegális luxusvacsorákra Párizsban
Kommentelők azonosították a vacsorák szervezőjét, aki közleményben magyarázkodott.
Furcsa vagy? Abnormális? Akkor ezt az egyházat neked találták ki
A szubgéniuszok nem fogadják el a normális emberek összeesküvéseit, és csak lazulni akarnak, mert erre tanítja őket egy könyvből kivágott üzletember az ötvenes évekből.
Világgá kürtölte a születendő gyerek nemét, majd lezuhant a kisrepülő
Mexikó partjainál ketten meghaltak, amikor egy babaváró bulira rendelt gép a vízbe csapódott.
Kövess minket Facebookon is!