Mészáros Lőrinc is vinné a legnagyobb horvát céget
A Konzum-bolthálózatot birtokló Formanovára két nagyon gazdag magyar és a Podravka is rátenné a kezét.
Pacemakert kapott Schwarzenegger, aki mostantól „egy kicsit jobban gép lett”
A 77 éves színész szívét a pacemaker előtt már háromszor műtötték.
Szövetségi ügynökök rohanták le Sean „Diddy” Combs két házát
Az egykor Puff Daddy néven futó rappermogul ellen tavaly novemberben elég súlyos vádak láttak napvilágot, a razziának ehhez lehet köze.
Putyin: Iszlamisták követték el a terrortámadást, de minket az érdekel, ki a megrendelő
Az orosz elnök szerint azt is tisztázni kell, hogy kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.
Az állampapírok kamata és a 13. havi nyugdíj is odatett a februári költségvetési hiánynak
Áfából is kevesebb volt az állam bevétele, a rezsicsökkentés miatti kiadás pedig már februárban túlment az éves cél egyharmadán.
Szujó Zoltán: Rendben voltak az Esztergom–Nyerges Rally biztonsági tervei
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke azt nyilatkozta hétfőn, hogy alapjaiban kell újragondolni a magyarországi raliversenyek megrendezését és lebonyolítását.
Feltételesen szabadlábra került a szexuális zaklatásért elítélt Dani Alves
Alves letette az egymillió eurós óvadékot. Négy és fél éves börtönbüntetést kapott.
Magyar Nemzet főszerkesztője: Ha van igazi geci Magyarországon, az Magyar Péter
Bencsik András műsor közben kezdte el már kézműves módszerrel kisípolni azt, amit Néző László mondott.
Olyan kifinomult európai neve van ennek a jégkrémnek, biztos az is, ugye?
A Häagen-Dazs neve nem jelent semmit, egy Lengyelországból kivándorolt bronxi fagyis addig ült otthon, amíg ki nem találta, hogy mivel fog európai luxusterméknek tűnni, amit árul. Bevált.
A legnagyobb film a legnagyobb magyarról, a legkisebb gondolattal mögötte
Itt van, végre elkészült Rákay Philipék '48-as filmje, ami egyszerre akar történelemlecke és akciófilm, krónika és fiatalos humorizálás, jó és fontos lenni. Egyik sem jön össze.
Kövess minket Facebookon is!