Amerika leggyűlöltebb emberének ki kell adnia a soha meg nem jelent Wu-Tang Clan album másolatát
Martin Shkrelinek van egy másolata abból a lemezből, amelyből csak egy darab jelent meg. Bíróság kötelezi arra, hogy visszaadja az összes másolatot.
Egy fiatal anyát is megkéseltek a Notting Hill-i karneválon, a rendőrök 334 embert tartóztattak le
Összesen 8 embert késeltek meg a karneválon, ahol több ezer rendőr volt jelen.
Orbánék EP-frakciója az egykori Identitás és Demokrácia székházába költözik
A júliusban feloszlott frakció több tagpártja is Orbánékhoz vándorolt, most már a régi irodát is átvették.
Lefejelte a rendőrt igazoltatásnál, két évet kapott
Gyorsított eljárásban került bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés kísérlete miatt egy férfi Csongrád-Csanád vármegyében.
Kiválik a Kalligram a Libri Csoportból, féltették az autonómiájukat
Baráti volt az együttműködés eddig, de a Kalligram tulajdonosa féltette a kiadó függetlenségét.
Mark Zuckerberg megbánta, hogy a Biden-kormány nyomására cenzúrázták a Meta tartalmait
A Facebook alapítója szerint többek között a Covidról és Hunter Bidenről szóló posztokat is töröltek a kormányzat nyomására.
Csalással vádolt kórházigazgatót neveztek ki a tatabányai kórház élére
Virág József a volt jobbikos EP-képviselő, Szegedi Csanád ellen indított per egyik vádlottja. Virágot a vád szerint fiktív módon foglalkoztatta Szegedi Csanád.
A Reuters egyik munkatársa is meghalt egy orosz rakétatámadás során Ukrajnában
Ryan Evans a Reuters csapatában dolgozott a fronthoz közeli Kramatorszk városában.
Meghalt egy vonat elé hajtó sofőr Cegléden
Vasúti átjáróban történt a baleset, a sorompó jól működött.
Egy 8 éves kisfiút élesztettek újra a hajdúszoboszlói strandon, az úszómester nem vette észre, mi...
Egy oszlop miatt nem látta az úszómester a gyereket, aki a medencébe ugrott, majd nem jött fel a vízből.
Kövess minket Facebookon is!