Kilenc évet kapott a menekülttábornál gyújtogató brit férfi
És még további öt évet felfüggesztve. Eddig ő kapta a legsúlyosabb büntetést a southporti késelés után kitört zavargásokban letartóztatottak közül.
Kína váratlanul megtiltotta, hogy külföldieknek adjanak örökbe kínai gyerekeket
A szülők, akik jelenleg az örökbefogadási folyamatban vesznek részt, nem tudják, mire számítsanak.
Netanjahu kétszer is elrontotta, hogy mikor történt a Hamász október 7-i támadása
Egy sajtótájékoztatón október 9-ét mondott, aztán egy interjúban november 7-i dátumot említett.
Október végéig hiány lesz az egyik legelterjedtebb ADHD-gyógyszerből, amit gyerekeknek szoktak...
Sok szülő külföldről próbálja beszerezni a koncentrálást segítő gyógyszert.
Paralimpia: bronzérmes lett Pap Bianka 400 méteres gyorsúszásban
A Vasas 24 éves versenyzője az S10-es sérültségi kategóriában lett érmes Párizsban.
Závecz: 20 százalékon áll a Tisza Párt a teljes népességben, 500 ezer szavazóra van a Fidesztől
A biztos szavazók között pedig 33 százalékra mérték Magyar Péteréket, ott viszont 42 százalékon áll a kormánypárt.
A Magyar Hang vendégszerzője lesz Lakner Zoltán
A politológus heti rendszerességgel ír majd elemzéseket a lapnak, és podcasttel is jelentkezik.
Tanúskodott a bíróságon Gisèle Pélicot, akit a férje éveken át elkábított, hogy aztán idegenek...
A 72 éves nő ragaszkodott hozzá, hogy nyilvános legyen a hétfőn kezdődő tárgyalás.
Megvan, kit jelöl új külügyminiszternek Volodimir Zelenszkij
Andrij Szibiha kinevezését az ukrán parlamentnek is el kell fogadnia.
Magyar Helsinki Bizottság: Kormánybiztos úr, nem „békésen”, hanem csendben, letörve távoztak a...
A jogvédő szervezet az Európai Unió és az Európai Bizottság segítségét kérné, hogy nyomást helyezzenek a kormányra.
Kövess minket Facebookon is!