Zajvédő fal helyett a MÁV inkább új ablakokat ad a lakóknak Szegeden
Városrészek mentén haladnak a belgrádi tehervonatok Szegeden, hamarosan pedig Szabadkára is megindul a személyforgalom. A helyiek zajvédő falat szerettek volna, ilyet azonban egy hosszú ív...
Lázár a kormány nevében elnézést kért a balesetekért és a késésekért
Szerinte a MÁV-nál hiánygazdaság van, mindez pedig már balesetveszélyes helyzeteket teremtett.
A tram-traineket gyártó cég mérnökének autójába csapódott bele egy tram-train Szegeden
Még május végén történt, hogy lerobbant egy vasútvillamos, amit egy másikkal toltak volna be a remízbe, csakhogy útközben nekiütköztek a Stadler helyi vezetőjének autójába.
A sofőrt és az egész kamiont már nem raknák vonatra, így is 60 ezer teherautó tűnhet el az...
Szeged egy időre lekerült a nemzetközi árufuvarozás térképéről. Most az egykori RoLa terminál helyén intermodális átrakodó épül, ahol már csak a pótkocsit vagy a konténert tennék vonatra, amit aztán...
Felrobbant egy ház Szegeden, többen megsérültek, a romok alól is kimentettek valakit
A mintegy 85 méteres épületből úgy 20-30 eltűnt, a tető és a falak is romba dőltek.
Jövőre a budapestinél is drágább lesz a bérlet Szegeden, miután az állami támogatás lenullázódott
Ugyanannyiba kerül egy órát parkolni Budapest és Szeged belvárosában, és bár Debrecen és Miskolc is jelentősen emelte a jegyárakat idén, Szegeden 2024-től sokkal többe kerülnek a bérletek.
A határellenőrzés miatt a 45 kilométeres Szeged–Szabadka közötti vasúton 1,5-2 óra is lehet az út
A Vajdaságban attól tartanak, hogy a túlzottan körülményes, régimódi határellenőrzés miatt nem lesz gyorsabb a két várost összekötő vasútvonal, mint amilyen a 19. században volt. Ha úgy...
Fának ütközött egy helyi busz Szegeden, 11-en megsérültek, egy ember életveszélyesen
Egy autó nem adott elsőbbséget egy menetrend szerinti járatnak.
Elemenként lopkodták le a szegedi Dóm vörösréz ereszcsatornáit, félmilliós lehet a kár
Állítólag éjjelenként egyet-egyet pattintottak le úgy, hogy azt a biztonsági személyzet mindig csak utólag vette észre. A rendőrségre nem érkezett bejelentés, az egyházmegye nem reagált.
Több helyen is cserélik majd a szegedi villamossíneket, mert a tram-train miatt jobban kopnak
Közel kétszer olyan nehezek a hagyományos villamosoknál.
Kövess minket Facebookon is!