Nagyon magas a fertőzöttség Budapesten a fővárosi szűrés adatai alapján
Csütörtökön, pénteken és szombaton 2693 tesztet végeztek, ebből 132 lett érvénytelen, 48 pedig pozitív.
Napsütésre és ködre is lehet számítani a hétvégén
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +4 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig általában 9 és 16 fok között alakul.
100 éve született Zdeněk Miler, akinek a Kisvakondot köszönhetjük
Az évforduló alkalmából a budapesti Cseh Centrum a Kisvakondról szóló mesefilmekből 6 epizódot ingyenesen megtekinthetővé tett.
Egy 21 éves brit a legfiatalabb nő, aki átevezett az Atlanti-óceánon
A 4828 kilométeres utat hetven nap, három óra és 48 perc alatt tette meg.
Megdöbbentő: kiszivárgott, hány pók mászik Demcsák Zsuzsára, amíg alszik
Erős hete volt ez a clickbait-híradónknak: elbúcsúztak, kiderült, szomorúan jelentettek be, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy erre senki sem számított.
Döbbenet: először szólalt meg Szabó Zsófi közeli ismerősének bejárónője
Megnéztük, és elképesztő dolgok derültek ki mindenről az e heti clickbait-híradóban.
Újra fel lehet ajánlani az 1% adót Iványi Gábor egyházának
A NAV értesítette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, hogy visszakapják a technikai számukat.
Az olasz államfő Mario Draghira bízza a kormányalakítást
Az Európai Központi Bank előző elnökét az eredménytelen kormányalakítási egyeztetések után kéri fel az olasz államfő.
Tűz miatt kellett kiborítani fél teherautónyi szemetet az Üllői útra
A tüzet sikerült időben eloltani.
Tavasszal folytatódik Friderikusz Sándor új műsora
Az Életünk története 2. évada tavasszal új párokkal, házastársakkal folytatódik.
Kövess minket Facebookon is!