A Fidesz is kiállt egy uniós fegyveralap mellett, amely a felelőse szerint nem lenne Putyin nélkül
Az EU egy 300 millió eurós alapból venne közösen védelmi eszközöket. A „történelmi” kezdeményezés jól jöhet a magyar katonai fejlesztésekhez.
Eurobarometer: Borúsan látjuk, hogy merre tart az EU, enyhe magyar többség a szankciók mellett
Az EU közvélemény-kutatása szerint az ukrajnai fegyverszállítások magyar támogatottsága szinte épp az uniós átlag fordítottja.
Az egész EU-ban a Dél-Alföldön haltak meg a legtöbben öngyilkosság miatt
Magyarországon jutott egy főre a második legtöbb öngyilkossági haláleset az uniós tagállamok közül 2020-ban.
Külön rendelettel akadályozná az EU az energiaárak elszabadulását
Az Európai Unió eggyel közelebb lépett az energiaár-manipuláció elleni jogszabály elfogadásához.
Franciaországban is havi vasútbérletet vezetnének be
A tervek szerint nagyjából 19 ezer forintnyi euróba kerülne, de még nem végleges sem az ár, sem az, hogy pontosan mire lenne érvényes.
Szigorításokat szavaztak meg az EP-ben a Katargate miatt
Többek között megtiltanák, hogy a képviselők 58 ezer forintnál értékesebb ajándékokat fogadhassanak el.
Az EU jogszabállyal védené a médiaszabadságot, a Fidesz brüsszeli Soros-vezérlést lát
Nagy többséggel ment át a médiaszabadságról szóló tervezet az Európai Parlament kulturális bizottságán, a fideszes tag nemmel voksolt.
Eurostat: A harmadik legnagyobb a magyar GDP éves csökkenése az EU-ban
A magyar bruttó nemzeti össztermék június végére 2,3 százalékkal gyengébb volt, mint egy évvel korábban.
EU Commissioner-designate for education: I cannot promise to do what the Hungarian state has to do...
"I am aware of the problems, the stalemate and the lack of progress", Iliana Ivanova who is likely to be the person negotiating with the Hungarian government about public trust funds, said.
Oktatási biztosjelölt: Nem ígérhetem, hogy elvégzem az Erasmus-ügyben, amit a magyar államnak kell
Tisztában vagyok a holtponttal és a haladás hiányával, mondta Iliana Ivanova, akivel a kormány várhatóan tárgyalhat a vagyonkezelő alapítványokról.
Kövess minket Facebookon is!