Műtéteket halasztottak a Szent János Kórház egyik osztályán a klíma meghibásodása miatt
A kórházak karbantartásáért felelő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szerint intézkedtek a szükséges hűtés biztosításáról.
4-0-ra kapott ki a második ligás román ellenfelétől a Paks az Európa-liga selejtezőjében
A Corvinul Hunedoara nagy valószínűséggel már az EL-selejtező első körében búcsúztatja a magyar kupagyőztest.
Triplázott Biniam Girmay, aki első fekete-afrikai bringásként nyert szakaszt a Tour de France-on
Már három szakaszgyőzelemnél jár az eritreai versenyző, jó eséllyel a pontversenyért járó zöld trikó is az övé lehet a végén.
Kompenzációt fizet Oroszország a sportolóinak, amiért nem indulhatnak a párizsi olimpián
Az ukrajnai háború miatt az orosz és a belarusz versenyzők csak semleges színekben vehetnek részt a hamarosan kezdődő olimpián.
62 milliárdból épít új kórházat Csányi Sándor egészségügyi cége
A Budai Egészségközpont kórházában lesz sürgősségi és intenzív osztály is.
Szombaton akár 41 fok is lehet néhol
Vasárnap viszont „csak” 40 fok lesz a csúcsérték!
Megint baleset történt az Árpád hídon, most egy biciklist ütöttek el
A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba a férfit.
2025-től a gyógyszergyártók és a távközlési cégek extraprofitadója is megszűnik
A bankok megadóztatása mellett viszont kitart a kormány.
Megszűnhet a Szombathelyi Haladás focicsapata
A klubnak nincs hivatalos képviselője, de ami nagyobb probléma, hogy igazolt focistája sem.
Orbán seeks Erdoğan's backing of Hungarian "peace mission"
The two leaders met at the NATO summit in Washington, DC.
Kövess minket Facebookon is!