Panaszt tettek a románok a magyarok elleni Eb-meccs miatt, állítólag lecigányozták őket
Sajtóhírek szerint emiatt tett panaszt az UEFA-nál a román szövetség az U21-es meccs után.
Június 15-től lesz érvényes az uniós oltási igazolvány, de nem lesz kötelező kiváltani
A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni.
1,5 milliárd dollárt ölt a sportba Szaúd-Arábia, hogy tisztára mossa a nevét
Mindent megtesz az arab ország, hogy ne az emberi jogok megsértésével és a Hasogdzsi-gyilkossággal azonosítsák, a pénz nem számít.
Magyarországon adták be arányaiban a legtöbb első oltást az EU-ban
Az ECDC adatai szerint a magyar lakosság 21,6 százaléka kapta meg az első dózist, ezzel megelőztük a korábbi első Máltát.
Így buliztak maszkban egy többezres koncerten Barcelonában
A kísérleti koncertet Barcelonában rendezték, csak negatív teszttel lehetett bulizni.
Megkönnyebbültek, mert a járvány alatt végre nem kérik rajtuk számon, miért vannak egyedül
A járvány miatt az ismerkedés és randizás is bonyolultabbá vált, hónapok óta zárva vannak a helyek, ahol egyébként találkozni szoktak az emberek. Maradnak a különböző randiappok, ahol többet és...
Személyesen utazik Üzbegisztánba Orbán, hogy a két ország kapcsolatáról tárgyaljon
A Türk Tanács másnapi ülésén viszont csak online formában lesz jelen a járvány miatt.
Nehéz kimagyarázni, miért most rúgták ki Hrutkát, de az üzenete világos
A kormányközeli TV2-csoport a szakértői csapat megújításával indokolta az egykori válogatott focista elküldését, nem sokkal azután, hogy Hrutka megvédte a szivárványcsaládok mellett kiálló Gulácsi...
Meghalt az NBA egyik legnagyobb legendája, aki soha nem nyert bajnoki címet
Elgin Baylor nyolc NBA-döntőt veszített el a Los Angeles Lakersszel, abban az évben, amikor visszavonult, csapata megnyerte a bajnoki címet.
Megint választások vannak Izraelben, két éven belül negyedszerre
A szavazás a 12 éve kormányzó Benjámin Netanjahu járványkezelésben mutatott teljesítményéről is szól.
Kövess minket Facebookon is!