Megfulladt egy búvár az apci bányatóban
A tapasztalt búvárnak tartott férfi a jégbe fúrt léken keresztül ereszkedett a vízbe.
Lassan eléri az 1,1 milliót az új lakások négyzetméterára Budapesten
2019 végéhez képest 8 százalékkal nőtt az új lakások átlagára a fővárosban, viszont a járvány miatt kevesebb lakás épül.
Egy brit kutatás szerint a tüdődaganatok 70 százaléka már korai stádiumban kimutatható lenne...
A tüdőrák Nagy-Britanniában is a vezető halálokok közé tartozik: évente 48 ezer új beteget diagnosztizálnak, és 35 ezren halnak meg a betegség következtében.
Annyival támogassák őket, amennyi adót befizettek, kérik a kormánytól a turizmusban és a...
Három szervezet közös javalaslatcsomagot dolgozott ki a bajban lévő szektorok megsegítésére, ennek része a kulturális áfa márciusi bevezetése is.
2030-tól kizárólag elektromos autókat gyárt majd a Jaguar Land Rover
Az első tisztán elektromos meghajtású Land Rover 2024-ben érkezhet.
Egy izraeli vizsgálat szerint 92 százalékkal csökkent a súlyos megbetegedés esélye a beoltottaknál
A legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató a Pfizer/BioNTech-vakcina hatékonyságát vizsgálta meg 1,2 millió ember egészségügyi adatainak összevetésével.
Néhány ezer forintért bárkiből versenysportolót csinál egy budapesti edzőterem, így kikerülheti a...
Régóta hallani a pletykát, hogy sokan a versenyengedély kiváltásával kerülik meg a novemberben bevezetett korlátozásokat. Találtunk egy edzőtermet, ami a Facebookon hirdeti a lehetőséget, és...
Felborította a sakktáblát, mert kikapott egy nőtől
A sakk elvileg 100 százalékban észjáték, tehát egyenlő esélyekkel indulnak a nők és a férfiak, mégis hatalmas különbség látszik az eredményeikben. Ezzel kap mattot a genderelmélet? Nem: részben...
A kormány kudarca, ha az emberek tőlünk kérdezgetik, mik a szabályok
A TASZ Magánszféra projektjének vezetője szerint a járvány alatt több ezren keresték meg őket, mert máshonnan nem kaptak tájékoztatást. Asbóth Márton jogsértőnek tartja, hogy az állam nem tesz közzé...
Nem kéri a magyar kormány a Banglades által felajánlott 5000 vakcinát
Az ázsiai ország a magyar orvosok munkáját akarta meghálálni a 2500 ember beoltására elegendő vakcinával.
Kövess minket Facebookon is!