Egy ELTE-s kutatás szerint játékkal az idősebb kutyák is képesek új szavakat megtanulni
A magyar egyetem kutatója, Claudia Fugazza szerint a kutyák hasonló módon tanulják meg új tárgyak nevét, mint a gyerekek.
Három év börtönt kapott a kecskeméti nő, aki begyógyszerezte a kislányát
A 31 éves nő tavaly tavasszal 8-9 tablettát adott hároméves lányának a saját gyógyszeréből, hogy felvegyék a kórházba.
74 kaméleon került elő egy bőröndből a bécsi reptéren
A röntgen buktatta le a csempészt, a feketepiacon 13 millió forintot is kaphatott volna az állatokért. Nem mindegyik kaméleon élte túl az utazást.
Egyedülálló nő vagyok, sérült gyereket nevelek
2018-ban civil szervezeteknek sikerült elérniük a kormánynál, hogy duplájára emeljék azoknak a szülőknek a juttatását, akik egyedül ápolják sérült gyereküket. Ennek a kampánynak volt az egyik...
A két ország jó viszonyát hangsúlyozta Szijjártó Biden minisztereinek írt gratuláló levelében
A magyar külügyminiszter Antony Blinken külügy-, Gina Raimondo kereskedelmi és Jennifer Mulhern Granholm energiaügyi miniszternek gratulált az elnök beiktatása után.
Meghalt Németországban az a férfi, aki kétszer is megfertőződött koronavírussal
Nagyon ritka az ilyesmi, a világon mindössze ez a harmadik feljegyzett eset.
A kormányzati támogatásról szóló megállapodás nélkül is belevág a Lánchíd felújításába a főváros
Karácsony Gergely döntésével a fővárosi önkormányzat a felújítás teljes összegére, közel 27 milliárd forintra vállalt kötelezettséget.
Nyomoz a rendőrség a Biodóm ügyében
A főváros tavaly októberben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Biodóm elszállt költségei miatt.
69 napot töltött az intenzíven a koronavírusos kismama, akinek műtüdővel mentették meg az életét
Szilvia kisbabája is jól van, hamarosan találkozhatnak. Közép-Európában először alkalmaztak sikeresen a műtüdős kezelést koronavírus okozta tüdőgyulladás esetén.
Biden beadott egy törvényjavaslatot, amivel bevándorlók milliói juthatnak idővel állampolgársághoz
A frissen beiktatott elnök egy tucatnyi bevándorlással kapcsolatos intézkedést hozott első hivatali napján.
Kövess minket Facebookon is!