Egy gitárpedál áramkörei és nem a vakcinában lévő 5G-chip ábrája van a neten terjedő fotón
Egy Twitter-felhasználó szerint főleg Olaszországban terjed a kamufotó, ami elképzelhető, hogy csak egy troll műve.
Trump letartóztatását kéri Irán az Interpoltól
A leköszönő elnök utasítására tavaly egy légitámadásban megölték Kászim Szulejmáni tábornokot, ezért fordult Irán a nemzetközi szervezethez.
Publicus: Donáth Anna és Cseh Katalin a legnépszerűbb EP-képviselő idehaza
A harmadik helyre az MSZP-s Ujhelyi István futott be, ismertség szerint viszont Dobrev Klára és Deutsch Tamás vezetett az intézet felmérésén.
Rosszul írta Arany a Toldiban, nem is a szú perceg a fában
A közhiedelemmel ellentétben nem a szú, hanem az álszú teszi tönkre a bútorokat, a két fajnak semmi köze egymáshoz. Ettől még a szú veszélyes kártevő, évente több millió köbméternyi fenyőfát pusztít...
Bíróság elé állítják Belgiumban a 2015-ös párizsi terrortámadás egyetlen, még élő elkövetőjét
Szalah Abdeszlamot a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat után fogták el Belgiumban.
Átmenetileg megszünteti a fogadott orvossal történő szülést a debreceni Szülészeti Klinika
Egészen addig lesz így, ameddig nem lesznek tiszta viszonyok ezen a területen. A hálapénz kivezetésével indokolják a döntést.
190 millió forintnyi tartozást engedett el rákos betegeinek egy onkológus Amerikában
A koronavírus-járvány miatt sokan nehéz helyzetbe kerültek, és nem tudták kifizetni kezelésük költségeit.
Beperli Bayer Zsoltot a Political Capital
A Magyar Nemzet publicistája arról írt, hogy a PC elemzője, Krekó Péter oltásellenességre buzdítja az ellenzéket.
Karikó: Hogy magyar ész volt a vakcinában, az talán nem túlzás
Arra viszont nem akart reagálni a vakcina miatt világhíressé vált magyar kutató, hogy Orbán asszonyságként hivatkozott rá.
Meghalt Boris Becker korábbi teniszedzője
Bob Brett 1987 és 1991 között edzette a német teniszezőt, vele nyerte Wimbledonban 1989-ben.
Kövess minket Facebookon is!