Legyőzhetetlen lesz a sportoló, ha szejtánra cseréli a szalonnát?
Lewis Hamilton, Novak Djoković és Kyrie Irving – csak néhány példa azok közül, akik csúcssportolóként vegán életmódot folytatnak. Vannak, akik a bolygó megmentése miatt nem esznek állati eredetű...
A Felcsút edzője a 6-2-es vereség után: Gondolkodom a jövőmön
Hornyák Zsolt korábban arra panaszkodott, hogy nincs rend az öltözőben, játékosai irigyek egymásra. A pályán sem megy neki, most a Pakstól kaptak ki.
Sűrű köd miatt adtak ki figyelmeztetést vasárnapra
Csak az északnyugati megyéket nem érinti a figyelmeztetés, az ország többi részén csak lassan javulnak majd a látási viszonyok.
Nem terrortámadás történt, amikor Lyonban meglőttek egy ortodox papot
A rendőrség még vizsgálja a támadó indítékait, de a jelek szerint azért lőtte le a papot, mert a felesége megcsalta vele.
Szervezett bűnözéssel, sikkasztással és pénzmosással vádolják Bolsonaro brazil elnök fiát
Flávio Bolsonaro a képviselőknek járó költségkeretből illegálisan foglalkoztatott embereket, akik a bérük egy részét beszolgáltatták neki.
Majdnem 400 gyermekkereskedőt kapcsoltak le az Interpol akciójában
A műveletben 12 európai ország vett részt, 249 áldozatot sikerült azonosítani, egy részük még kiskorú.
Négy, férfiaknak szánt étrend-kiegészítőt betiltottak, miután gyógyszert találtak bennük
Lesújtott a Nébih, nem lehet többé árulni a RED ONE PLUS, a DIABLO EXTRA, a MARATON CLASSIC és a COLD POWER nevű étrend-kiegészítőket.
30 perc alatt kétszer rabolták ki a 4-6-os villamoson alvó férfit
Először a mobilját, utána az övtáskáját vitték el. A második elkövetőek még keresi a rendőrség.
Ismerte a bécsi támadót az a két ember, akit most tartóztatott le az osztrák rendőrség
Egyikük macedón, másikuk csecsen származású, ugyabban a városban éltek, ahol a négy embert meggyilkoló Kujtim Fejzulai.
Az Emberi Jogi Bírósághoz fordult egy férfi, mert börtönévei alatt nem tudta tartani a kapcsolatot...
26 órát kellett volna utazni a családnak, hogy láthassa a lakóhelyétől 200 kilométerre raboskodó férfit. A magas tarifa miatt telefonon is csak ritkán tudtak beszélni.
Kövess minket Facebookon is!