Október 22-én adják át az M3-as metró felújított szakaszát
Az átadást követően teljes vonalon közlekedik az M3-as metró, a középső szakaszon lezárt állomásokon viszont továbbra sem áll meg.
Nem lesz népszavazás az ingyenes koronavírustesztről
Hatásköri és egyértelműségi problémák miatt kaszálta el a Nemzeti Választási Bizottság a kezdeményezést.
Megint karanténba került az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen elővigyázatosságból elhagyta a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozót.
Harcias beszédet mondott a kínai elnök egy katonai bázison
Egyre feszültebb a viszony Kína és Egyesült Államok között Tajvan miatt.
Minden uniós tagállam egyszerre kapja majd meg a koronavírus elleni vakcinát
Népességarányosan juthatnak hozzá az uniós tagállamok a jóváhagyott oltóanyaghoz.
Fürjes: A kormány átvállalná a budapesti fejlesztések költségeit
Az államtitkár szerint a kormány ajánlata azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amikre 55 milliárdot kért a főváros.
A nőket és a korábbi Fidesz-szavazókat szólítaná meg pártjával Pálinkás József
Az MTA korábbi elnöke szerint az országnak szüksége van a hozzá hasonló emberek segítségére.
Visszatért egyéves útjáról az Északi-sark klímáját kutató hajó
Az expedíció 140 millió euróba került, a hóból és a jégből vett minták segítségével a légkör és az óceánok változásait tudják vizsgálni.
Maszkban játszottak végig egy profi kézimeccset Spanyolországban
Egy helyi rendelet szerint a zárt térben megtartott sportesemények minden résztvevőjének maszkot kell viselnie, így a sportolóknak is.
Csökkent Magyarországon az öngyilkosságok száma
A női öngyilkosságok száma azonban évek óta először nem mérséklődött.
Kövess minket Facebookon is!