Iráni hekkerek törték fel Trump korábbi kampánytanácsadójának emailjét
Trump kampánycsapatának egyik vezetőjét akarták meghekkelni Roger Stone fiókján keresztül.
Két és fél kilós ékszerteknőst fogtak a Tiszában, ahol semmi keresnivalója nem lenne
A vörösfülű ékszerteknős invazívnak számít, ezért a jászberényi állatkertbe szállították át.
Elon Muskkal fog interjúzni Donald Trump
Tanulságos beszélgetés lesz.
Hatalmas védelmi hibákból kapott gólokat a Fradi, 2-0-ra verte őket a BL-selejtezőn a dán csapat
Tizenegyest is hibázott a Midtjylland a párharc első meccsén, így még maradt némi esélye a továbbjutásra a magyar bajnoknak.
Trumpék liberális szélsőségesnek nevezték Kamala Harris alelnökjelöltjét
Az elnökjelöltségtől visszalépő Joe Biden ellenben nagyszerű döntésnek nevezte, hogy Tim Walz minnesotai kormányzóra esett Harris választása.
Már most több tízezer hektárnyi termőföldön pusztít az aszály
Elsősorban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyéből jelentettek aszálykárokat.
A legjobb négy közé jutásért küzdenek a női kézisek és a női pólósok – a magyarok keddi programja
A vitorlázó Vadnai Jonatán éremért küzdhet a keddi döntőben, a kajak-kenusok pedig megkezdik olimpiai szereplésüket.
Új világcsúccsal védte meg olimpiai bajnoki címét a rúdugrás svéd zsenije
Mondo Duplantis 6,25-öt ugrott, ami egyben új olimpiai csúcs is. A női 5000 méter döntőjében először kizárták az ezüstérmes Kipyegont, de óvás után megtarthatta az émet.
Megvan a magyar férfi pólósok negyeddöntős ellenfele
A B csoportban második helyen végző Olaszország vár a magyar férfi válogatottra.
Világ- és Európa-bajnok birkózó ellen kezdi meg olimpiai szereplését Lévai Zoltán
A magyar versenyző 77 kilogrammban indul kötöttfogású birkozásban.
Kövess minket Facebookon is!