4 milliárdos állami támogatással épül luxushotel Szolnokon
2023-ra fejeződhet be a 150 szobás hotel építése. A szállodában wellness-, sport- és konferenciaközpont is lesz.
Elárverezik azt a lemezt, amit John Lennon a gyilkosának dedikált
Az aukciósház becslése szerint nagyjából 442,7 millió forintért kel majd el a lemez.
2022-re bezár az Itron gödöllői gyára
A bezárás közel 200 dolgozót érint.
Többeket őrizetbe vettek az iráni atomfizikus meggyilkolásának ügyében
A házelnök tanácsadója hozzátette, szerintük az amerikai titkosszolgálatnak is köze van az ügyhöz.
Két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönt kért az ügyészség Nicolas Sarkozyre
Sarkozy ügyvédre és az ügyben érintett bírára hasonló büntetést kértek.
Elárasztotta a velencei Szent Márk teret a víz, mert nem kapcsolták be a város új zsiliprendszerét
A Mose feladata lenne a város megvédése, a hirtelen romló időjárással azonban sem a városvezetés, sem a meteorológusok nem számoltak.
Teljes lezárásra készül Szlovákia
Az egészségügyi miniszter szerint rekordszámú beteget jelentenek a kórházak, a helyzet súlyosbodik.
Technikai okok miatt nem működnek az OTP elektronikus szolgáltatásai
Délután 5 óta nem működik például a mobilos alkalmazásuk sem.
Felbosszantotta magát egy síró gyereken, majd légpuskával a levegőbe lőtt egy 18. kerületi idős...
Kislányát vitte haza az óvodából egy apuka, amikor a közelben lakó férfi előbb minősíthetetlen hangnemben beszélt a gyermekről, majd lőtt. Senki nem sérült meg.
Kövess minket Facebookon is!