Kis időre eltűnt pár ezer fertőzött a koronavírusról tájékoztató kormányzati oldal térképéről
A hibát azóta javították, habár arról nem írtak, mi okozhatta azt.
Moszkvában megkezdődött a koronavírus elleni vakcinák kiosztása
A hivatalos statisztikák szerint közel 66 millió ember kapta el a koronavírust a világon, de a valós szám ennél jóval nagyobb lehet.
Magyar celebek kamuprofiljai próbálják lehúzni Facebook-élőben a rajongókat
Készpénzt ígérnek az első valahány megoldónak, de csak adatnyerésre megy ki a játék.
Vizsgálatot indítanak Grosjean Forma-1-es balesete miatt
A következő futamra pedig megerősítik a pályát, felszedik a rázókövet is.
A lengyel egyház szerint az Európai Unió ne szóljon bele a lengyel abortuszkérdésbe
A lengyel püspöki kar Ferenc pápára és az EU Alapjogi Chartájára hivatkozva utasítja el azt, hogy az Európai Parlament elutasítja a lengyel abortusztörvényt.
A brüsszeli orgia szervezője szerint gyakran járnak magyarok a bulijaira
A lengyel lapnak nyilatkozó szervező állítása szerint kilenc olyan fideszes politikusról tud, akik már megjelentek a bulijain.
A Mi Hazánkhoz érkezett tavaly a legnagyobb olyan összeg, amit magánszemély pártnak adományozott
Illetve a párt szedte a legtöbb tagdíjat is tavaly, 38,5 millió forintot.
Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
A pápa új könyvében ír abortuszról, nőkről, klímaváltozásról és politikáról is, arra kérve az embereket, hogy térjenek észhez.
Amint megérted, mi is történik, beindulnak a túlélési ösztönök
Serge Maestracci egyike azoknak, akik túlélték a párizsi terrortámadás-sorozatot. A német Deutsche Wellének emlékezett vissza az azóta is benne élő traumára.
Belga lapok orgiaként jellemezték a bulit, ahol Szájer is jelen volt
A képviselő állítólag megpróbált elmenekülni, a rendőrség viszont elfogta. Drogot is találtak a helyszínen. A belga ügyészség délután ad tájékoztatást az ügyben.
Kövess minket Facebookon is!