Két nő, akik össze tudtak házasodni Magyarországon
A kormány tavaszi döntése ugyan nehéz helyzetbe hozta a transznemű embereket, de van, akik mégis jól jártak vele: Elvira és Tamara összeházasodtak, mert egyikük a személyi igazolványán továbbra is...
Három pápára is rossz fényt vet a gyermekmolesztáló exbíboros botránya
Az egykori washingtoni érsek, Theodore McCarrick évtizedekig visszaélt hatalmával, a gyermekmolesztálási és bántalmazási ügyeiről szóló vatikáni belső vizsgálat az első ilyet típusú dokumentum, amit...
Láthatók a korlátozások eredményei, de tovább kell csökkenniük a számoknak Ausztriában az...
December 6. után is korlátozásokra lesz szükség, hogy megelőzzék a karácsonyi időszak utáni harmadik hullámot, mondta Rudolf Anschober.
New York állam beperel egy egyházmegyét a papi szexuális visszaélések miatt
Az állam szerint az egyházmegye korábbi püspökei nem vizsgálták felül a szexuális visszaélésekre vonatkozó vádakat rendesen, illetve a Vatikánnak sem tettek jelentést róluk.
A 444-nél folytatja a Totalcarnál felmondott Winkler Róbert
Szerinte a Totalcar továbbra is „működik majd nélküle”, a 444-nél pedig újságírói pozícióban folytatja tovább.
Az Európai Bíróság elé került a Stop Soros
A kérdés, hogy követett-e el a törvénycsomaggal kötelességszegést a magyar kormány.
Magyar pezsgő is nyert aranyérmet a pezsgők idei világbajnokságán
A somlói Kreinbacher Birtok egy arany- és két ezüstérmet hozott haza pezsgőivel.
Egy 16 éves lány az első, aki elérte a 100 millió követőt TikTokon
Ahogy a platformon sokan, úgy ő is táncos videókkal kezdte pályafutását másfél évvel ezelőtt.
A magyar csapat korábbi kapitánya a montenegrói női kézilabda-válogatottnál folytatja
Kim Rasmussen 2016 májusa és idén január között irányította a magyar női kézilabda-válogatottat.
Többet telefonáltunk, de kevesebbet SMS-eztünk a koronavírus első hulláma alatt
Hatodával nőtt a hívásforgalom, az utazási korlátozások miatt a roaminghasználat viszont csökkent.
Kövess minket Facebookon is!