Az FBI szerint iráni hekkerek szivárogtattak ki iratokat Trump kampányából Bidenéknek
Amerikai tisztviselők szerint a kéretlen levelek küldözgetése újabb jele annak, hogy Irán be akar avatkozni az amerikai választásba.
„Most összefogta végre az országot, hogy meg kell védenünk a Római-partot a víztől”
Szerdára elérte Budapestet is az árvíz. A Római-parton víz alá kerültek a teraszok, a padok teteje épp hogy látszik, éttermekbe, kertekbe is befolyt már a víz. A védelmi munkálatok még tartanak, de...
A 2013-as vizet túléltük, hát higgye el, ezt is túl fogjuk
Szigetközt elérte az ár, mi pedig megnéztük, hogyan készülnek a helyiek az érkező vízre: homokzsákokkal felszerelt településeket, lezárt Duna-hidat és mobilgátat láttunk. Van épület, aminek a...
Hétvégén tetőzik Budapesten a Duna, Pintér szerint száz százalékig fel vagyunk készülve rá
Orbán Viktor operatív törzs létrehozását rendelte el az árvíz kezelése érdekében, az ország több települése is önkéntesek jelentkezését várja. Sajtótájékoztatót tartott a belügy az árvízről.
Házak víz alatt, hajón érkező segély, evakuálások: így néz ki most az Európát érintő nagy...
Több szomszédos fővárost is elért a víz, Romániában és Ausztriában is több száz embert evakuáltak. Szlovákia és Magyarország készül az árvízre, Alsó-Ausztriát már katasztrófa sújtotta területnek...
Fontolgatják a nagy élelmiszerboltok, hogy kipakolnák a palackvisszaváltókat a boltokon kívülre
Nem túl kényelmes a forgalmas üzleteknél a benti megoldás, de az áthelyezés is bonyolult.
Deutsch Orbán strasbourgi beszédéről: Nem színpadot ácsolnak Orbánnak, ez egy édes teher
A frakcióvezető beszélt arról is, hogy szerinte lesznek, akik arra használják majd Orbán jövő heti felszólalását, hogy „támadják Magyarországot”.
Beszorult egy utas a MÁV vécéjébe, végül csak Siófokon sikerült kimenteni
Olvasónk szerint nagyjából 15 percet tölthetett bent az utas a vécében.
Gyerekeikre ruházzák át vagyonukat az amerikai gazdagok, mert tartanak Kamala Harris győzelmétől
A választások közeledtével vagyonátírási hullámot váltott ki Harris egyik célja, miszerint megadóztatná a felső osztályt.
Geszti Péter és Beer Miklós megbeszélte, hogy van Magyarország lelke
Hármas kerekasztalban beszélgettek arról a Szemlélek könyvbemutatóján, hogy milyen a magyar társadalom, és hogy hogy van az ország. Szerintük a helyzet nem a legjobb, az emberek sokszor a traumákra...
Kövess minket Facebookon is!