Keményen nekiment a pápának a belga király és kormányfő
Egyházi szexuális visszaélések miatt forrong Belgium, az idelátogató Ferenc pápának pedig megmondták, többet kell tenni az ilyen esetek ellen.
Bedrogozták, lekötözték, megerőszakolták Diddyék, állítja egy amerikai nő
A rappert és biztonsági főnökét is beperelte egy nő, akit állítása szerint 2001-ben, 25 évesen egy stúdióba csaltak és megerőszakoltak.
Zelenszkij: Putyin annyi nemzetközi szabályt sértett meg, hogy nem fog önmagától leállni
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szólalt fel az ukrán elnök, aki segítséget kért országa harcához.
Állítja a közmédia, negyedszerre is kikosarazta a Tisza Párt
Az M1 48 perc című műsorába hívták a párt EP-képviselőjét, aki nem megy el.
Már 569 halottjuk van a Hezbollah elleni izraeli támadásoknak
Izrael igyekszik közben hűteni a kedélyeket azzal, hogy rövid háborút akar északon, és nem tervez szárazföldi inváziót.
Egy tehervonat több kocsija kisiklott Soroksárnál
Munkagéppel ütközött egy magánvasút szerelvénye, a MÁV szerint nem pályahiba miatt.
Helyszíni videónk: hatalmas panelházat lyukasztott ki az orosz légitámadás Harkivban
A Telex tudósítói ott vannak a helyszínen, ahol három ember életét vesztette.
Speciális koporsóban lett öngyilkos egy nő Svájcban, elfogták a segítőit
Az országban legális az eutanázia, de az e célra kifejlesztett eszközt csak egyedül lehet használni.
Meztelenül és lufival is próbálkozott a zaklató páciens a kecskeméti orvosnál
Bíróság elé áll az a kecskeméti nő, aki a rajta műtétet végrehajtó orvost üldözte szerelmével napi szinten.
Átverés a Facebook-oldal, ami ingyen BKK-bérletet kínál
Eleve gyanús, hogy a Budapest Pass oldalán a BKK 30. szülinapjára hivatkoznak, holott feleannyi idős sincs a cég.
Kövess minket Facebookon is!