Yaakobishvili Áron kerettag lett a Barcelona felnőtt csapatában
A grúz származású, de magyar utánpótlás-válogatott focista azért került a felnőtt csapathoz, mert az első számú kapus, Marc André ter Stegen lesérült.
Zelenszkij szerint közelebb van a béke Oroszországgal, mint azt gondolnánk
Ukrajna elnöke a héten az ENSZ Közgyűlése előtt fog beszélni, de találkozik az amerikai elnökjelöltekkel is.
Gyurcsány Ferenc: Ez a futtatófiúk kurvatempója
A DK elnöke Magyar Péterről és az új Fővárosi Közgyűlésről is elmondta a véleményét.
A magyarok negyede szerint nagyon rossz minőségű az egészségügy
Az Ipsos idei felmérése szerint a világ több országához képest is kifejezetten pesszimisták a magyarok, ha az egészségügyről van szó.
Dörömböltek a menekültek, hogy nyissák ki az ajtót, de az embercsempészek csak meg akartak lógni a...
Egy 2022-es embercsempész-ügy csütörtöki tárgyalásán a bírónő felolvasta a menekültek és más szemtanúk vallomásait. Lövések is dördültek, ezért meghallgattak egy fegyverszakértőt is.
Barátunk is lehetne az árvíz, már ha több víztározót építenénk
Raskó György agrárközgazdász szerint kifejezetten jó a mezőgazdaságnak az a három balatonnyi víz, amely átfolyik az országon a napokban.
Sírva vallotta a bíróságon az embercsempész, hogy fenyegetés hatására lőtt rá a rendőrökre
2022 novemberében két iraki embercsempész keveredett autós üldözésbe az M5-ös autópályán, egyikük az anyósülésről gázpisztollyal lőtt a rendőrökre. Kedden a rendőrautóban ülő exrendőr vallomását...
2000 köbméter homokkal készülnek a Duna tetőzésére a Margit-szigeten
Folyamatosan emelkedik a vízszint, a munkások 12 órás műszakokban, éjszaka is pakolni fogják a homokzsákokat. Egy helyszíni dolgozó szerint kedden már gyalogosok se léphetnek majd be a szigetre.
US ambassador condemns Kövér's refusal to allow the opposition's LGBTQ-related conference to be...
The House Speaker cited his responsibility to protect the reputation of Parliament as the reason for not granting a permit.
Elítélte David Pressman, hogy Kövér László nem engedte be az ellenzék LMBTQ-konferenciáját a...
Az USA budapesti nagykövete szerint több mint rendkívüli, hogy megválasztott parlamenti képviselőket nem engednek be az Országházba az emberi jogokról vitatkozni.
Kövess minket Facebookon is!