Újabb kirakós került a helyére: a történések intenzitása is számít abban, miből lesz hosszú távú...
Az idegsejtek képesek nemcsak magát az emléket, de a történések sorrendjét is érzékelni, és ezt az információt felhasználhatják arra, hogy különbséget tegyenek közöttük emlékek felépítésénél.
Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscar-díjra
Az akadémia illetékes bizottságának elnöke, Pavel Csukrad közölte, hogy a döntésről nem egyeztettek vele, egyúttal bejelentette lemondását.
Teljes maffiahálózatot építettek ki a kecskeölő, kutyafenyegető vaddisznók
Randalírozó vaddisznók terrorizálják az új-zélandi fővárost, az egyik farmon 60 kecskegidát ettek meg az elmúlt néhány hónapban.
Visszatolja a garázsba a NASA a holdrakétát
Az Ian hurrikán a hét közepén éri el Floridát, annyira erős széllel, hogy az Artemis-1-et vissza kell vinni a szerelőcsarnokba.
A pálmafajok fele a kihalás szélén állhat
Brit kutatók mesterséges intelligencia segítségével mérték fel a veszélyeztetett pálmaféléket.
Minden szülő tagadja, de valójában van kedvenc gyereke
A tudomány szerint nagyjából 70 százalékuknak van kedvence, amivel csak akkor van probléma, ha kivételezésbe torkollik.
Bizarr cápát fogott egy ausztrál halász
Az állat valószínűleg úgy néz ki, mint a cápafóbiások legrosszabb rémálma, talán nem meglepő, hogy Ausztrália partjainál akadt a hálóba.
Újra engedélyezték a rétegrepesztést Angliában
Az energiaválság miatt a brit kormány feloldotta a 2019-es tilalmat.
A kelkáposzta ízére még a magzatok is fintorognak
Első alkalommal vizsgálták meg kutatók, milyen arckifejezéssel reagálnak a magzatok a különféle zöldségek ízére és illatára.
Diplomáciai háborúval fenyegeti Izrael a Booking.com-ot
A szállásfoglaló oldal figyelmezteti a felhasználóit, hogy Ciszjordánia egyes területei nem biztonságosak, az izraeli turisztikai miniszter szerint politikai indíttatásból.
Kövess minket Facebookon is!