Lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes azt mondta nekünk, hogy a működés biztosítása és az erkölcsi felelősség azt diktálta nekik, hogy ne a választás éjszakáján, hanem először a pártnak jelentsék be a lemondásunkat.
Kiválasztották a világ legrondább kutyáját
Egy palotapincsi vitte el az első helyet, a második egy kerekesszékes mopsz, a harmadik pedig egy félig kopasz keverék lett.
Jól van a Vígszínházban balesetet szenvedett Jegercsik Csaba, a Vámpírok bálja többi előadását is...
A színész csuklóján sérült, a többi előadást másik szereposztással, változatlan időpontokban játsszák majd a Vígszínházban.
19 órát kellett várakoznia Ferihegyen a Sun Express 140 utasának
Az Antalyába tartó gépnek péntek délelőtt kellett volna elindulnia, végül szombat reggel szállt fel. Az utasok szerint alig kaptak ételt és italt, a repülőtér azonban ezt cáfolja.
Videón, ahogy biztonságiak egy erősen Magyar Péterre hasonlító férfit vezetnek ki nyakánál fogva...
A Tisza Párt alelnöke összeszólalkozott egy másik bulizóval, ő azt mondta, provokáció történt.
Korda Gyuri az Aeroparkban, meccsnézés a Szépművészeti Múzeumban és Székely Bertalan lovának...
Az idei tematika a foci-Eb körül forog, de focimentes programokat is bőven kínálnak a múzeumok.
Egyszerű másolással ki lehetett deríteni, milyen neveket takart ki az ügyészség a Magyar Péter...
Az ügyészség véletlenül olyan dokumentumot töltött fel a weboldalra, ami adatvédelmi szempontból egyáltalán nem megfelelő. Azóta kicserélték egy kinyomtatott, bescannelt változatra.
Lassul a telekomos internete esténként? Nincs vele egyedül!
A probléma a Telekom és a Cloudflare hálózati szolgáltató között van, és évek óta megoldatlan.
Nem találták meg Taylor Swift repülőjét a klímaaktivisták, random gépeket kezdtek el lefújni...
Két gépet színeztek be porfestékkel, a cél az volt, hogy megmutassák: a rendszer, amiben élünk, lehetővé teszi, hogy kevesek extrém gazdagságot halmozzanak fel mindenki más kárára.
Félmilliárd forintot akar költeni egy év alatt a köztévé sminkre, fodrászra és stylistra
Ez 30 millióval több, mint a tavalyi összeg, 2016-ban pedig még csak 90 millió közpénzért csinosították az MTVA képernyőseit.
Kövess minket Facebookon is!