Büszke rá a kormány, hogy sok nyugdíjas dolgozik Magyarországon
Itthon a 65-74 korcsoportban 100 emberből 10 dolgozik a nyugdíj mellett, valószínűleg nem jókedvéből, hanem a megélhetés miatt.
Beestek az Apple eladási számai
A cég vezetői szerint ez csak azért tűnik úgy, mert a tavalyi, világjárvány utáni nagy vásárlási hajlandósághoz viszonyítják a számokat.
Zivatarok várhatók ma, majdnem az egész országra figyelmeztetést adtak ki
15 és 27 fok között alakulnak a hőmérsékleti maximumok, az ország északkeleti harmadában lesz melegebb az idő.
Visszafordították Boris Johnsont a szavazóurnáktól, mert otthon hagyta a személyi igazolványát
A helyzet azért is kínos a volt miniszterelnöknek, mert ő vezette be, hogy személyi nélkül ne lehessen szavazatot leadni.
Hónapok óta keringhet a madárinfluenza az amerikai szarvasmarhák között
Kutatók bírálták az amerikai mezőgazdasági minisztériumot azért, mert nem közölt időben elemezhető adatokat a fertőzésekről.
A sarki fényt és a Space X rakétáját is lehetett látni itthonról az éjszaka
Űrmedúza alakult ki a magyar égen, ahogy a WorldView Legion konstelláció két műholdja indult útjára.
Vesztésre áll a világ az elektronikus hulladék elleni küzdelemben, de azért van remény
Évente több mint 60 millió tonna elektronikai eszközt dobunk ki, ennek nagy része fejlődő országokba kerül, és egyre súlyosabb, megoldatlan problémát jelent. Az ilyen eszközök legyártása nagyon...
Az elektromos cigik betiltása mellett kampányolnak brit tudósok, mert túl sok bennük az értékes fém
A kutatók szerint az eldobható elektromos termékekkel túl sok lítium és más ritkaföldfém megy a kukába, ami hozzájárul az értékes készletek kimerüléséhez.
A Twitter közösségi tényellenőrzése remekül veri vissza az oltásokkal kapcsolatos álhíreket
Egy kutatásban az X közösségi megjegyzéseinek minőségét vizsgálták, és kiderült, hogy a közösség remekül tudja tényellenőrizni a közösségi médiában terjedő álhíreket.
Egyre több a szomszédban a szamárköhögéses eset, de itthon egyelőre nem kell aggódni
Horvátországban különösen, de Szerbiában is egyre több a szamárköhögéses megbetegedés, itthon azonban egyelőre nincsenek kiugró fertőzési gócok: a 15. hétig csak 11 pertussis-gyanús esetet...
Kövess minket Facebookon is!