Kedden kiderül, majomkodik-e Putyin
Az orosz elnököt kedden oltják Covid-19 ellen. Korábban azt mondta, az oltásával nem akar kamerák előtt majomkodni.
A brüsszeli terrortámadás áldozatai keresetet nyújtottak be a belga állam ellen
Azzal vádolják az államot, hogy nem adott megfelelő iránymutatást és jogi támogatást nekik.
8331 volt az elmúlt öt év átlagához viszonyított többlethalálozás 2020-ban
Tavaly 9884 elhunytat soroltak hivatalosan a vírus áldozatai közé.
Várkonyi Andrea valamit elkapott egy esküvőn
Hogy ki mit gondol valójában, hogy kinek teljesült az álma, minek lesz folytatása, és egyáltalán indult-e nyomozás, az kiderül a clickbait-híradóból.
Orbán Jakabnak: Ön eljátssza a szegénylegényt, miközben többszörös milliomos
Azonnali kérdésekre válaszol a miniszterelnök.
A betegségen átesetteknél csak 3 hónap után javasolják az oltás felvételét a kevés vakcina miatt
Müller Cecília megismételte, hogy a következő hetekben emelkedésre kell számítani a járványban.
Biztos, hogy minden kiderült Mihalik Enikőről?
Óriási hír érkezett: megtették, megszólaltak, de kérdés, hogy magyarul káromkodtak-e az eheti clickbait-híradóban.
Beteges hazudozó, szerencsétlenkedő, hőbörgő – reagált az ellenzék Orbán vasárnapi interjújára
A szocialisták szerint egyértelmű hazugság a baloldal oltásellenessége, a Jobbik pedig azt kérdezi, miért akart nyitásról konzultálni Orbán, ha most azt állítja, már novemberben látta, hogy baj lesz.
Szombathelyi háziorvosok nyílt levelet írtak a kormányhivatalnak: az önkormányzati oltópontokra...
Megakadt a szombathelyi tömeges oltási terv, a polgármester hiába hívja a kormánymegbízottat. Most háziorvosok is megszólaltak.
Delhusa Gjon aranykalászos gazdának fog tanulni
A koronavírus miatt az intenzív osztályt is megjárt zenész átértékelte az életét: állatokkal szeretne komolyabban foglalkozni.
Kövess minket Facebookon is!