Itt nyoma sincs gépiességnek, az étkezés jóval mélyebb és sokrétűbb, közösen átélt esemény
A danik Pápua egyik legnagyobb lélekszámú törzsének tagjai, akik Új-Guinea szigetén, a Baliem-völgyben élnek. Szöllősi Mátyás író, fotóriporter idén júniusban járt náluk, amikor többek közt részt...
Az augusztus 20-i tűzijáték leglátványosabb pillanatai
Az idei nemzeti ünnepen tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek tették látványossá a tűzijátékot.
Volt, hogy tíz éven át elmaradt, de olyan is, hogy több mint két óráig tartott az augusztus 20-i...
941 éve, augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt, és erről minden korban a saját szája íze szerint, az ünnepet a saját üzeneteivel feltöltve emlékezett meg az aktuális hatalom. A sajtó...
A könyörtelenül panaszkodók népe csak odatette magát
Párizs botrányoktól sem mentes, de egészen pazar olimpiát rendezett, feladva a leckét a következő házigazda Los Angelesnek. A francia főváros minden idők egyik leggyönyörűbb olimpiáját rendezte meg,...
A Duna csak folyt, és mi vidáman fürdőztünk és pecáztunk benne
Milyen volt az élet Budapesten, amikor még fauszodák ringatóztak a Dunán, és egy hidroplánállomás is működött a folyón? A Fortepan és a Valyo egyesület közös kiadványa egy pezsgő nagyváros elmúlt...
Fotókon a Donald Trump elleni merénylet
A kampányesemény fotósai minden másodpercet megörökítettek a lövések előtt és után is.
Magyar Péter kampányzárója képeken. De milyen képeken!
Magyar Péter a „rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációját” ígérte szombat délutánra, a kampányzáró rendezvényén a Hősök tere nagy része meg is telt. Magyar pedig úgy beszélt, mintha...
Szembeszálltak a falu körül terebélyesedő bányával, de teljes győzelemnek csak a közös költözést...
A szerbiai Kriveljben az elmúlt néhány évben repedezni kezdtek a házak falai a robbantásoktól, a talajban és vízben pedig sok a szennyező anyag. Több asszony megelégelte a falujukon a bányába...
A tönk szélére került embereken segítenek a római Trevi-kutat érmékkel teledobáló turisták
Heti kétszer összegereblyézik a közteresek az Anita Ekberg által híressé tett kút apróját, hogy azt egy karitatív szervezet kapja. Forintban százmilliós összeg, ami egy évben összejön, ezt részben...
Egy mosolygó halálraítélt, két szomorú apa, sok gondterhelt politikus – 2023 képekben
Megkoronáztak egy királyt, kitört egy háború, egész évben folytatódott egy másik a szomszédunkban, feltűnt egy gyanús léggömb, számtalan természeti katasztrófa sújtotta a világot. A globális...
Kövess minket Facebookon is!