Kovi szerint ő csak egy üzletember, aki a Szeretkezz, ne háborúzz!-elvét valósította meg
A négyszeres pornó Oscar-díjas producer a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium által rendezett Az identitás, mint politikai fegyver konferencián vett részt, ahol a pornó szerepéről is...
„Tessék, Isten, ilyen rossz vagyok, szeress ilyennek is!”
Hogy milyen érzelmi folyamatok zajlanak a Bese Gergőhöz hasonló, szélsőségesen kettős életet élő emberekben, azt nem könnyű megérteni, és egyelőre erről a plébános sem beszélt. Faix-Prukner Csilla...
Tudjuk, hogy jön a Duna, és viszonylag nyugodtak vagyunk, de kicsit azért így is félelmetes
Kiss Noémi író több mint tíz éve költözött Kisorosziba, így már korábban tanúja volt annak, milyen az, amikor a szigetet teljesen lezárják. Szerinte a falu mintaszerű közösséget alkot, ahol még a...
„10-12 aranyéremre számít a színészolimpián Orbán Viktor” – átadták a Színikritikusok díjait
A legjobb kőszínházi előadás a marosvásárhelyi színház Az igazság gyertyái című produkciója, a legjobb rendező Kovalik Balázs lett, a legjobb női epizódszereplő díját pedig hárman is megkapták.
A Z generáció borfogyasztási kedvét elnézve sanszos, hogy az alkoholmentesítésé lesz a jövő
A bor 2024 cigarettája. Nagyjából ilyen radikális állításokig jutottak el azok a fiatalok, akik szerint még egy finomabb borért sem érdemes vállalni az alkohol egészségre gyakorolt kockázatait. A...
Először jelentkezett nyilvános poszttal letartóztatása után a Telegram-vezér
Pavel Durov megköszönte a támogatást és a mémeket, majd azt írta, nem igaz, hogy a Telegram valamiféle „anarchista paradicsom” lenne.
Joe Biden fia bűnösnek vallotta magát az adócsalási ügyében, akár 15 év börtönt is kaphat
Hunter Biden meg akarta kímélni a családját attól, hogy végig kelljen hallgatniuk a tárgyaláson a drogfüggősége alatt történteket.
Franciaország bizarr nemierőszak-ügye megmutatja, hogy a szexuális ragadozók néha nagyon közel...
Hétfőn elkezdődött a 71 éves Dominique Pélicot pere, aki tíz éven át kábította el nagy dózisú nyugtatóval a feleségét, hogy aztán interneten toborzott, idegen férfiak erőszakolhassák meg. A nő...
„Fájdalmas átélni, hogy lerombolják a Rádió épületét”, mondta az egykori rádiós, Pikó András
Civilek szerveztek demonstrációt hétfő estére a Pázmány campus építése és a Palotanegyed régi épületeinek bontása ellen. Pikó András kerületi polgármester a felszólalásában azt mondta: a...
Az olimpiai öt karika örökre az Eiffel-torony része maradhat
Erről Párizs polgármestere, Anne Hidalgo döntött, a NOB pedig egyetértett.
Kövess minket Facebookon is!