Németh Szilárd aláírása is rákerült egy kormányzati döntésről szóló dokumentumra
A soroksári önkormányzat természeti katasztrófa elhárítására kapott támogatást a vis maior keretből, Németh a Fidesz választókerületi elnökeként írta alá a dokumentumot.
Törtek-zúztak a belgrádi Partizan-ultrák a vesztes meccs után, csapatuk edzője is megsérült
Az edző szerint kellemetlen, ami történt, de nem kell drámázni.
A GVH elnöke szerint megalázta a magyarokat az EU bíróságának ítélete a Spar ügyében
Rigó Csaba szerint az árstoprendelet ellen hozott ítélettel a multik érdekeit helyezték a magyar fogyasztók létszükséglete elé.
Kilúgozott X-Faktorként, sok lelkizéssel tért vissza tizenkét év után a Megasztár
A hetedik évadban az első rész alapján nem találtunk sok újdonságot, Mónika-showra hajazó elemeket és állibabőrös pillanatokat annál inkább.
Palesztin holttesteket rugdostak le izraeli katonák Ciszjordániában
Az izraeli védelmi erők (IDF) azt ígérik, kivizsgálják az esetet.
Bécsben rendezik az első villamosvezető-világbajnokságot, a magyarok is esélyesek lehetnek a derbin
A 2025-ös versenyen ügyességi próbákon és vészfékezésben mérkőzhetnek meg az áramszedő-világverők.
Gyulai Miklós marad a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke
A pénteki közgyűlésen ismét bizalmat kapott, ezzel az ötödik ciklusát kezdheti el az egyesület elnökeként.
Úgy tűnik, a kormány lemondott a Sorsok Házáról
A 7,5 milliárdból felépült emlékközpontot eredetileg még 2014-ben nyitották volna meg.
Közel 20 ezer munkakereső személyes adatai szivároghattak ki a fővárosi kormányhivataltól
A BFKH tájékoztatta az érintetteket, az esetet pedig jelentették a NAIH-nál.
A barátja késelt halálra egy grúz transznemű influenszert, miután LMBTQ-ellenes törvényt fogadtak...
Állítólag azért ölte meg a modellt, mert nyilvánosságra hozta kapcsolatukat, amit ő titokban akart tartani.
Kövess minket Facebookon is!