Lelép szinte minden 2019-ben kezdett filmes hallgató az SZFE-ről, csak ketten maradnak az egész...
Ez a BA képzésben a gyártásszervező, filmrendező, vágó, operatőr, filmforgatókönyvíró osztályokat, az MA képzésben a filmrendező és operatőr képzést érinti. A FreeSZFE-ben folytatják.
Eljegyezték Vajna Tímeát – „Mindig szeretni fogom Andyt, de az élet nem állhat meg”
Az Instagramra tette ki Vajna Tímea, hogy még július 21-én megkérték a kezét. Azt is írta egy kommentben, hogy családot szeretne.
8 éves gyereket vádoltak meg istenkáromlással Pakisztánban egy könyvtári vizelésért, akár halálra...
Egy hindu fiúról van szó, aki állítólag nem is érti, mi folyik körülötte. A helyi muszlimok bedühödtek, templomot rongáltak, a hinduk menekülnek.
„Vörös kód az emberiségnek” – brutális megállapítások egy fontos új nemzetközi klímajelentésben
Felforraljuk a bolygót, elolvasztjuk a jeget, emeljük a tengerszintet. Nincs helye további késlekedésnek és kifogásoknak, derül ki az IPCC jelentéséből.
Véletlenül egy cellába tették a férfit azzal, aki megerőszakolta a húgát, halál lett a vége
Amikor a molesztáló részleteket kezdett mesélni az erőszakról, akkor elszakadt a cérna.
A tűzoltók kiadtak egy videót a Főtaxi épülete mellett égő hatalmas tűzről
Száz tűzoltó 20 járművel végezte az oltást, majdnem ötperces videón láthatók az erőfeszítéseik.
13 hónap kórház után hazaengedték a valaha mért legkisebb súllyal született csecsemőt
212 grammos volt, amikor sürgősségi császározni kellett az anyát Szingapúrban. Méretre kellett neki vágni a pelenkát. Most már 6 kilós.
Négy év bujkálás után, Ausztriában kaptak el egy top 50-es körözött bűnözőt
Embercsempészés és súlyos testi sértés B. Imre bűne.
Kövess minket Facebookon is!