A szuperhősök véres valóságát mutatja be a Walking Dead alkotójának új sorozata
Az Amazonon elérhető Invincible-ben olyan oldalról ismerhetjük meg a hősködés következményeit, ahogy eddig még nem láthattuk.
Elfogadták Demeter Szilárd tervét, az A38-ra költözik a Petőfi TV és Rádió
Középtávon az A38 hajó a Hajógyári-szigethez költözne, ahol 3000 fős rendezvényhelyszínt is kialakítanak. Létrejön a Petőfi Könnyűzenei Központ is.
Új előzetest kapott a Loki, a következő nagy Marvel-tévésorozat
Owen Wilsonnak valószínűleg központi szerepe lesz az új produkcióban.
A Magyar Nemzet megkérdezte a saját főszerkesztőjének a szervezetét, hogy be szabad-e engedni a...
Természetesen ez még nem időszerű, csak a cikkben felejtették el azt közölni, hogy a nyilatkozó szervezet elnöke egyben a Magyar Nemzet főszerkesztője is.
Istenes László lett a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója
Az új munka mellett folytatja a Mokkában a műsorvezetést is.
Az Öngyilkos osztag 2 új trailere egy fokkal családbarátabb lett
A galaxis őrzői rendezőjének új filmje augusztus elején kerül a mozikba Amerikában.
Ókori emlékműveket fújtak össze grafitisek Óbudán
A három elkövetőből kettő fiatalkorú.
A második Wonder Womanből hiányzik minden, ami különlegessé tette az elsőt
Nehezen követhető cselekményről, rettenetes színészi alakításokról és egy önmagát messze alulmúló Pedro Pascalról szól a legújabb szuperhősfilm, ami a járvány okozta mozis káosz miatt csak...
A Sátán ölében vonagló meleg rapper miatt áll a bál Amerikában
Napok óta Lil Nas X új klipjén pörög az amerikai közvélemény, amiben a kétszeres Grammy-díjas rapper a sátán ölében lovagol. Mellékesen saját márkás cipőt dobott a piacra, amit emberi vérrel...
Maratoni anekdotagyűjteménnyel dolgozták fel a magyar rock történetét
A BP Underground dokumentumfilm-sorozat most a magyar rockzene történetét dolgozta fel. Szóba kerül James Hetfield Magyarországra került gitárja és az is, hogyan futhatott be a Fresh Fabrik helyett...
Kövess minket Facebookon is!