„Grécstől kapott szatyor irodában Gyurinak odaadni” – sok szála lehet még a Schadl-ügynek
Lezsírozott beszerzésekkel hálálhatta meg Schadl György egy privát mentős cégnek, hogy szirénát intéztek a Škodájára, amivel a buszsávban száguldozhatott. Furcsa módon a mentős cég vezetője nem...
Tóth Bertalan feljelentést tesz az állam által titokban megvett FHB-kötvény miatt
A szocialista képviselő szerint az ügylet megtévesztő elemeket tartalmazott, amik annak elrejtésére szolgálhattak, hogy az állam nem feltétlenül kezelte jól a közvagyont, miközben kisegített egy...
30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből
Nyolc éve próbálom megtudni, tényleg az állam segítette-e ki titokban az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bankot 2012-ben. Szívattak, hátráltattak, ahogy csak tudtak, de most kiderült,...
Vizoviczkinál is súlyosabb büntetést kaptak az általa megvesztegetett főrendőrök
A Fővárosi Törvényszék ítélethirdetésével elvileg nagyjából véget ért a több mint 10 éve húzódó eljárás a budapesti éjszaka királya és lefizetett rendőrei ellen. Az NNI és a BRFK korábbi főrendőreit...
-15 fok is lehet az éjjel
És hétfőn sem lesz elég a rövidnadrág.
Deutsch Tamás: A világ legkorruptabb civilszervezete a Transparency International
A Fidesz EP-képviselője szerint a Transparency az ismerten magyargyűlölő Soros-hálózat megbízását teljesítette, amikor Magyarországot az EU legkorruptabb államának titulálta.
Az LMP kikéri a kormány és a CATL kínai akkumulátorgyár megállapodását
Ez a vállalat építkezne Debrecenben. Csárdi Antal szerint mindenkinek joga van tudni, mit ígért nekik a kormány.
Szögletre fújta a paksi kapus kirúgását a viharos szél
Szép játékkal nyerte a szél a Paks és a Kecskemét szombati meccsét.
130 km/órás szél fújt a Kab-hegyen, megdőlt a napi rekord
A Veszprém megyei csúcs az új csúccsal a János-hegy (csúcs) 2020-as csúcsát múlta felül. Csúcs!
A magyar Pick szalámi olcsóbb Németországban, mint itthon
Az RTL külföldön élő magyarokat kérdezett a német, olasz, skóciai, amerikai és mexikói inflációról, és bár külföldön is volt drágulás, sehol sem volt annyira drasztikus, mint itthon.
Kövess minket Facebookon is!