Elfogták a kanadai késelés második gyanúsítottját, nem sokkal később meghalt
Sajtóhírek szerint maga okozta a halálát.
Albánia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal egy júliusi kibertámadás miatt
Teherán szerint alaptalan a vád, miszerint ők állnának a támadás mögött. Irán tiranai nagykövetségét 24 órán belül ki kell üríteni, az amerikaiak támogatják az albán döntést.
Hvg.hu: Törökországból rendel útleveleket az állam, pedig magyar cégekkel is szerződtek
A török belügyminiszter dicsekedett el azzal, hogy év végéig 250 ezer magyar útlevelet is nyomnak náluk. Erről még azok a magyar cégek sem tudtak, akiknek 2030-ig szerződésük van a magyar útlevelek...
A Facebookon közvetítette egy férfi, hogy autóból lövöldözik Memphisben
A rendőrség egyelőre nem tudja, mi lehetett az indítéka, és azt sem közölték, vannak-e halálos áldozatai és sebesültjei a szerda esti ámokfutásnak.
Majdnem 5 milliárd forint értékben foglaltak le metamfetamint az amerikai-mexikói határon
700 kilónyi drogot találtak a határőrök Texasban, aztán kicsit arrébb még egy csomó fentanilt.
Megérkezett India saját fejlesztésű repülőgép-hordozója, az INS Vikrant
Akár 26 MiG is elfér rajta. India ezzel felzárkózott az USA, Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság és Franciaország mellé, ők tudnak ugyanis önállóan repülőgép-hordozót építeni.
Gulyás szerint az is érv a tanárbéremelések mellett, hogy a Momentum elnöke mennyire keveset tud...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Gelencsér Ferenccel vitázott a tihanyi Tranzit fesztiválon.
Szijjártó: Gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk
A világgazdaság nagy átalakulásának passzátszelét pedig keletről fújják – mondta a külügyminiszter a Tranzit fesztiválon.
Videón, ahogy Hajnal Miklós szembesül a fideszes „gondolatexpó” közönségével
A momentumos politikus azt kérte, tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy nemváltoztatós propagandát terjesztett volna az ellenzék az óvodákban. Ami ezután történt, arra nemhogy Hajnal, de talán még...
Kövess minket Facebookon is!