Rétvári az Otthonteremtési Programot dicséri, a civilek szerint hazudik
Az államtitkár szerint a kormány politikája miatt csökkent 2010 óta a túlzsúfolt háztartások aránya, a Periféria Központ azt írja, csak a módszertan változott.
Focisták cirkuszlátogatására volt támogatás, az Átriumnak nem jutott
„Öt év melónk volt abban, hogy működő, szakmailag és emberileg is kiváló, egymást támogató csapat jöjjön itt össze, és ezt most baltával kellett szétverni. Ez iszonyatosan lélektépő és rohadtul...
Minél többet légkondizunk, annál melegebb lesz
Ahogy forrósodik a bolygó, gyakoribb és súlyosabb hőhullámok sújtják a Kárpát-medencét is. Egyre többen légkondival védekeznek a kánikula ellen, ami érthető is, hiszen a nagy meleg életveszélyes. A...
Időközi választás: az ellenzék szerint a széthúzás a hibás, de lehet, hogy már az összefogás is az...
Tarolt a Fidesz a vasárnapi időközi választásokon, de csoda is lett volna április 3. után ennyi idő alatt rendesen összerántani az ellenzéki tábort. Az ellenzék az okokat keresi, politikusaik...
Érvénytelen lett a Budapest–Balaton-kerékpárútról szóló népszavazás Biatorbágyon
Igaz, 36 százalékos volt a részvétel, de a szavazók több mint 90 százaléka szeretné megváltoztatni a nyomvonalat.
„Az Állami Számvevőszék gondja nyilván az volt, hogy a DK nem a Fidesz”
A Számvevőszék szerint a Jobbik, a DK és a Párbeszéd alapítványainál is „lényeges törvénytelenségeket” találtak. A Jobbik szerint az ÁSZ hazudik, a DK pedig nem érti, mi a probléma egy 0 forintos...
Mága Zoltán nem is csak egy iskolai történelemkönyvben szerepel
De amivel a Facebookon büszkélkedett, az nem történelem-, hanem etikatankönyv, ráadásul már át is dolgozták.
Hitler halála után hat évvel egy másik festő verte át egész Németországot
Lothar Malskatnak restaurálnia kellett volna a lübecki Mária-templom középkori freskóit, de ez lehetetlen volt, ezért maga festette tele az egész épületet. Adenauer kancellár is el volt tőle ájulva,...
Ryanair: Ez nem extraprofitadó, hanem rablás
A légitársaság szerint Nagy Márton semmit nem tud a közgazdaságról, felszólították a magyar kormányt, vonja vissza ezt az „idióta” új adót.
Kövess minket Facebookon is!