Jack Black anyja az Apollo–13 űrhajósainak segített hazatérni
A híres színész mérnök anyja a NASA-nak is dolgozott, még vajúdás közben is egy űrtechnikai problémát oldott meg a kórházban. De remekül táncolt, és gyerekkönyveket is írt.
Amerika atombombával ugró ejtőernyősöket képzett ki a hidegháborúban
Egyikük szerint olyanok voltak, mint a kamikazepilóták, csak repülő nélkül. Éles bevetésük sosem volt.
Az idei Mario a Sonytól jött, és egyelőre az év játéka
A platformjátékok királya eddig a Nintendo volt, de az Astro Bot most helyet kér a trón közelében. Egyszerre reklám és csodálatos szerelmeslevél a PlayStation-történelemhez – akárhogy is, nem lehet...
Az istenek a fejünkre nőttek
Mihez kezdenek egymással a görög mitológia toposzai és a modern témák? Jeff Goldblum Zeuszként például bepipul, és ez nagyon szórakoztató. A Kaos az év egyik legfurcsább sorozata.
Kanadában már három évszázada kártyával fizettek
Kevés volt a pénzérme a francia gyarmatokon, ezért lepecsételt és aláírt játékkártyát vezettek be fizetőeszközként. Aztán jött a hétéves háború.
A legsikeresebb amerikai tengeralattjáró magát lőtte ki az utolsó torpedójával
Az 1944-es balesetben a legénység néhány tagjának sikerült a felszínre menekülnie az elsüllyedt járműből. Rögtön japán hadifogságba kerültek, ahol kínzások és nélkülözés várt rájuk. A USS Tang...
Jókai Mór rokona etette az első amerikai űrhajósokat
Az író bátyjának dédunokája fejlesztett a NASA-nak űrételt, John Glenn is az ő főztjét ette. Később részt vett az aszpartám nevű hírhedt mesterséges édesítőszer megalkotásában is.
Trump trolljainak gyakorlóterepe volt a legnagyobb videójátékos botrány
Tíz éve tört ki a GamerGate, ami a végén már a legkevésbé a videójátékokról szólt. A párkapcsolati bosszúposztból indult konfliktus hamar nőgyűlölő kampányba csapott, aztán az alt-right is beszállt....
Amikor Reagan azzal viccelt, hogy öt perc múlva bombázzák az oroszokat
Az egykori amerikai elnök negyven éve olyan viccet engedett meg magának, amit még mikrofonpróbán sem lett volna szabad. Persze, hogy kiszivárgott.
Kövess minket Facebookon is!