Hamburg, a logisztika Velencéje
Ebbe a mindig nyüzsgő, miniatűr hajókkal, volt raktárakkal, autókkal, emberekkel és kerékpárokkal teli városba bármikor érdemes ellátogatni.
A fogyatékossággal élő embereknek nem sajnálatra van szükségük, hanem elfogadásra
Kétszázötven fiatal vett részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „A Sport Egyenlővé Tesz” elnevezésű sportnapján. A Jószívű Testépítők Akcióban jótékonysági program nagykövetei is ott voltak.
Akciófigyeléssel és tudatossággal is felvehetjük a versenyt az inflációval
Egyre inkább felértékelődnek az akciók és leárazások. A magas infláció miatt a nyaralás vagy a beiskolázás a szokásosnál is nagyobb terhet rótt a családi kasszára.
„A szépségápolás forradalma zajlik” – a Beauty Expón forgattunk
Többek mellett Ördög Nórát is kérdeztük, de Horváth-Tokaji Hajnalka, Pohorelli Bettina, Viszkok Fruzsi, Lilu és mások is elmondták, mit gondolnak smink- és bőrápolási trendekről.
Sulikezdés megosztott autóval – megéri?
A feladat idén is adott: nyolckor becsengetnek és délután négykor vége a sulinak. Vagy épp az egyetemi előadásokra kell bejutni.
Pénzügyek a zsebünkben: tízéves az OTP Mobil
Már természetes, hogy vásárolhatunk kártyával vagy mobillal a boltban, hogy megvehetjük útközben telefonról a vonat- vagy buszjegyet, az autópálya-matricát, vagy épp parkolhatunk.
Kövess minket Facebookon is!