Néha azért besokallnak a mobilozó nagyszülőktől az unokák
Azt gondolnánk, hogy kapcsolattartásban a nagyszülők és unokák generációja totálisan eltér egymástól, de tényleg így van? Fiatalokat kérdeztünk tapasztalataikról.
Dirk Rossmann: teljesen más volt egy drogéria 30 éve, mint most
30 éve van jelen Magyarországon a Rossmann, az Árkádban nyílt meg 250. hazai üzletük. Ebből az alkalomból a tulajdonosok is hazánkba látogattak, a megnyitón az alapító is mesélt stábunknak.
Több millió forintos segítséget kaphat, aki saját napelemet szeretne
Mutatjuk, hogy mik a feltételek, kik lehetnek jogosultak, és honnan kérhetnek segítséget a sikeres pályázathoz.
Már a SkyShowtime-on a Magyarországon is forgatott kultsorozat második évada
A népszerű RPG játék, a Halo nyomán készült sorozat második évada február 9-én indult el SkyShowtime-on. Összegyűjtöttünk minden fontos tudniavalót róla.
Évi 20 millió szelet, 20 ezer tonna por, 1 milliárd kapszula és tabletta
A BioTechUSA-cégcsoport márkáival 103 országban van jelen és több mint 90 milliárd forint az éves árbevétele.
Ewan McGregorral az erő egy Volkswagen volánjánál
Az Obi-Wan Kenobiként is ismert színész gyerekkora óta rajong a Volkswagenekért. Egy Bogár volt az első autója, ráadásul gyűjti is az ikonikus modelleket.
A zöldebb áruszállításé a jövő – bemutatták az új Lidl kamionokat
A kamionok károsanyag-kibocsátása miatt az iparági résztvevők és a törvényalkotók is törekednek arra, hogy zöldebb megoldásokat találjanak.
Egyéves a MOL Campus: dolgozókat kérdeztünk a mindennapokról
A 143 méter magas, 28 emeletes MOL Campus az ország legmagasabb irodaépülete, több ezer ember jár be ide nap mint nap.
Jó nagyot drágult a saját autó használata idén, és januárban sem lesz olcsóbb
Érdemes kiszámolni, hogy milyen előnye van, ha lemondunk róla, és másképp oldjuk meg a közlekedésünket.
Építészet a fenntarthatóság fővárosában, Berlinben
Fókuszáljunk egy olyan területre, ami elsőre egyáltalán nem látványos: a fenntarthatóság és az építészet kapcsolatára.
Kövess minket Facebookon is!