Próbajárattal suhantunk végig a felújított metróalagútban
Délután adják át a 3-as metró felújított szakaszát, de videónkban már most megnézheti a vezetőülésből, milyen lett az alagút.
Francia tanárgyilkosság: Hét ember ellen emeltek vádat
Köztük két kamasz, egy 14 és egy 15 éves fiú ellen is, akik a vád szerint hogy pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak a kiszemelt történelemtanárt. Ők szabadlábon védekezhetnek.
Rekord: meghaladta a 15 ezret a napi fertőzésszám Olaszországban
Kedden 127 ember halt meg koronavírus miatt, az elhunytak száma 36 832-re nőtt.
Terrorgyanú az októberi drezdai késelés ügyében
Egy húszéves szíriai állampolgárt gyanúsítanak a kettős bűncselekmény elkövetésével.
Búcsúzik a hétvégi, nyitott pesti alsó rakpart
Idén utoljára a hosszú hétvégén lesz megnyitva a pesti rakpart a gyalogos- és kerékpáros-forgalom előtt.
Karanténba kerültek a mohácsi kórház intenzív osztályának dolgozói
Újonnan érkező betegeket már nem vesznek fel, átirányítják őket máshova.
Ceglédi: Nem vagyok a Momentum tanácsadója
A politikai elemző közölte: az Európai Parlamenttől kapja a fizetését, hogy a Renew Europe frakció egyik tagját, a momentumos Donáth Annát segítse.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP
Aki maga fizeti a jelenleg 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot, mindenképpen olvassa el, miért.
MÁV: Csökkentek a vonatjegyárak a Dunántúlon
Több és olcsóbb vonat lesz Észak-Magyarországon is, a vasúttársaság utasainak fele már az interneten vásárol jegyet.
Rejtélyes műkincsrongálás a berlini Pergamon Múzeumban
Az eset összefügghet az ismert vegán sztárszakács, Attila Hildmann korábbi felhívásával, miszerint a múzeumban van a sátán trónszéke.
Kövess minket Facebookon is!