Meghalt Vojnik Mária, a Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi szakállamtitkára
Az orvos végzettségű szocialista politikus 69 éves volt.
Szingapúrban kerül forgalomba az első laborban előállított csirkehús
Ez a világon az első kereskedelmi engedély az úgynevezett „tiszta hús” értékesítéséhez.
Elérte a 2 ezer megawattot a napelemek összteljesítménye Magyarországon
A napelemek kapacitása már majdnem akkora, mint a paksi atomerőműé, bár a rendelkezésre állásuk nem hasonlítható össze.
Republikon: Enyhén, de gyengült a Fidesz novemberben
Az együtt indulni akaró hat párt összesítve ugyanolyan eredménnyel zárt a teljes népesség körében, mint a Fidesz-KDNP, a pártválasztók körében pedig 1 százalékpont a hátrányuk.
Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot
Varga Mihály a parlamentben tette egyértelművé, hogy a kormány számára elegendő a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának „elismerte hibáját”. Demeter egyébként közleményében sem kért bocsánatot,...
Varsóba utazik Orbán Viktor, viszonozza lengyel kollégája látogatását
Egy héten belül immár másodszor egyeztet egymással személyesen az uniós költségvetést, valamint a koronavírus utáni újjáépítési alapot érintő vétójáról a két kormányfő.
Merkel tényleg öngyilkosságot kér Orbán Viktortól?
Hihetetlen sakkjátszmába kezdett a lengyel-magyar összefogás az EU-ban. Vétó, költségvetés, jogállamiság, migráció és állítólagos különalkuk közepette megy a taktikázás. Mekkora a tét, és mennyire...
Megrepedt Joe Biden bokája, Donald Trump jobbulást kívánt utódjának
Az Egyesült Államok megválasztott elnöke éppen a kutyájával játszott az udvaron, amikor elesett és megütötte a lábát.
Beperelte az FC Barcelonát a volt vezetőedző
Quique Setién kártérítést követel idő előtti menesztése miatt.
Tüdőgyulladása és szívproblémái is voltak Sean Connerynek a halottkémi jelentés szerint
A Bahama-szigeteken lefolytatott vizsgálatok értelmében lényegében időskori panaszai vitték el a világhírű színészt.
Kövess minket Facebookon is!