Az EKB elnöke szerint létre kéne hozni egy állandó helyreállítási alapot
Christine Lagarde szerint minél előbb szét kéne osztani a támogatást.
A tanár lefejezése után több tucat iszlamista lakásában tartott házkutatást a francia rendőrség
A francia belügyminiszter több iszlám csoport feloszlatását tervezi.
Templommá vált egy lengyel edzőterem, így kerülik ki a járványügyi szabályozást
A testmozgós vallási szertartásokat Megvilágosult Olek és Tiszteletreméltó Gosia vezeti majd.
Másfél milliárd forintnyi hamisított ruhát találtak a pénzügyőrök egy török kamionban
A több mint tízezer ruhadarab között egy sem volt, ami nem hamisítvány lett volna.
Több mint negyven malacot és bárányt loptak a járvány alatt Kaposváron
A kár közel 1,5 millió forint, de az állatok felét sem sikerült visszaszerezni.
Mennyi víz kell egy bibliai özönvízhez?
A teljes Földet beborító árvíznél talán csak a bárka legendája valószínűtlenebb.
Artúr király legendája a valóságban kicsit másképp volt
Valószínűleg öt létező hadvezér életéből gyúrták össze Camelot urát, a britek királyát.
Jézus ihlette a középkori festményekről ismert horrorgyerekeket
A rémisztő középkori Jézuskák egy olyan korból származnak, amikor leginkább csak egy gyermeket volt szokás megfesteni.
Az Erő most mindenkivel van
Tudathasadás és teljes ideológiai szabadság a Star Wars Squadronsban. Újra megmentjük egy X-szárnyúval a galaxist, és ezzel párhuzamosan egy TIE vadásszal lőjük halomra a mocskos lázadókat.
Samsung Galaxy S20 FE: belül majdnem olyan, mint a nagyok
Ha valaki egy csúcstelefonra vágyik, de nincs kedve 400 ezret költeni, annak ideális választás lehet. Csak bírja egy kézzel megfogni.
Kövess minket Facebookon is!