Több mint 50 ezren nézték meg A nemzet aranyai című dokumentumfilmet
Ezzel a film új rekordot állított fel a maga műfajában.
Kétmilliárdért bárki beköltözhet Rubik Ernő volt villájába
A kertet majd kicsit gazolni kell. A Pasaréten található villát maga Rubik tervezte és építette 2000-ben, majd 19 évig volt az otthona.
Az ukrán gyerekek deportálását segítő elnököt is védené az uniós szankcióktól a magyar kormány
Három embert nem engedne uniós szankciós listára venni Magyarország, köztük Tatárföld elnökét és az orosz védelmi miniszter helyettesét.
Demeter Szilárdnak nem tetszik a szerző tudta nélkül átírt vers, de szerinte „nálunk utoljára a...
„Jelenleg a fejlett Nyugaton a woke jegyében cenzúráznak vagy írnak át píszíre műveket” – írja és kifejti véleményét Kiss Judit Ágnes verséről is.
Több michigani iskola betiltja a hátizsákokat az iskolai lövöldözések miatt
Mivel a fegyverek többségét a hátizsákokban vitték be az iskolákba a diákok, biztonsági okokból száműzik őket.
Itt az Oppenheimer előzetese magyar szinkronnal és felirattal
Christopher Nolan nagyszabású thrillere július 20-tól látható a mozikban szinkronizált és feliratos változatban is.
„Régebben készítettem egy ilyen képet: Sztálin, Hitler, Kádár, Orbán”
Elmondása szerint nem állíthat ki vezető, állami tulajdonú kiállítóhelyeken drMáriás képzőművész, akivel a Deutsche Welle forgatócsoportja beszélgetett.
Öngyilkos lett az anyablogok műfajának királynője
Világhírű blogjában az anyaság legérzékenyebb témáit dolgozta fel, miközben életét depresszió és alkoholproblémák szőtték át.
Összedolgozva lopott el 9000 liter üzemanyagot két benzinkutas és a haverjuk
Titokban csapolgatták hónapokon át a benzint és dízelt Kiskunhalason, így 3,2 millió forinttal károsították meg a kút üzemeltetőjét.
Most egy ártéri tanösvény miatt áll a bál, pedig még fák is vannak körülötte
Szép lassan életveszélyessé amortizálódik és tönkremegy a páratlan Váci ártéri tanösvény, pedig csak 10 millióba kerülne a felújítása. Ám a Dunánál és a szeleknél is erősebben tépázzák a mélybe...
Kövess minket Facebookon is!